24 órás Soproni Úszónap - Edzésonline csapat
Létrehozta: eftomi | 2009-11-23 21:01:07-kor
A verseny célja: Barátságos tömegsport rendezvény, az egészséges életmód népszerűsítése.
A verseny helye, ideje: Sopron, Csik Ferenc Lővér Uszoda (az időpont kijelölésére 2010. január második hetén kerül sor) szombat 12 órától - vasárnap 12 óráig.
A verseny résztvevői: 16 csapat
A részvétel feltételei:
- a részvételi szándék leadásának határidejéig beérkezett csapatnévsor
- szabályos nevezések leadása esetén beérkezési sorrend alapján
- legalább 24 főből álló csapatlétszám
- minimum és maximum korhatár nincs
Versenyszámok: A csapatok 24 órán keresztül folyamatosan úsznak, bármilyen úszásnemben, 33m-es úszómedencében.
Helyezések eldöntése: Az első helyezést a 24 óra alatt legtöbb hosszt úszó csapat szerzi meg.
Díjazás: Emlékserleg, oklevél
Költségek: A rendezvény költségeit a rendező vállalja (uszodabérlet, orvos, emlékpóló, egyszeri étkezés, fellépők).
Részvételi díj: (nevezési díj megállapítása 2010. január második hetében történik)
Egyéb: Az uszodai öltözők, zuhanyozók használata és a programokon való részvétel
ingyenes.
Honlap: www.uszonap.hu
Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 20. Soproni Úszónapon:
pirgelman
mjoci
lajhára
Daniloo
teadrop
G.Ildi
zakka
wintreka
eftomi
Melyik az a CÉG amelyiknek sportnapja is van?
....ha nem vagyok túl kíváncsi?
Párdonboccs!
Előzmény: teadrop (166)
Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 20. Soproni Úszónapon:
pirgelman
mjoci
lajhára
Daniloo
teadrop
G.Ildi
eftomi
Énisénisééniiiis!!! :)))
Meg elvileg Réka is, de majd szólok neki, hogy erősítse ezt meg. :)
Előzmény: eftomi (164)
én még eddig sose voltam, és ha a céges sportnappal nem ütközik (addigra kiderül), mennék szívesen:-)
Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 20. Soproni Úszónapon:
pirgelman
mjoci
lajhára
Daniloo
eftomi
Előzmény: eftomi (164)
Az Edzésonline Úszómaraton Váltó Csapat tagjai a 20. Soproni Úszónapon:
pirgelman
mjoci
lajhára
Daniloo
Tomi, áprilisban volt. Jó lenne, ha a jövö évi nem ütközne semelyik ultrafutó versenyemmel, mert akkor én is mennék.
Előzmény: eftomi (158)
Úgy gondolom itt az ideje megírni az első bejegyzést a topikba a következő vizes parádéval kapcsolatban, mert lassan de biztosan közeledik a várva-várt 20. Soproni Úszónap időpontja. A pontos dátum 2011. január első heteiben lesz ismert, a legutóbbi rendezvény 2010. május 24-én volt. Vállalkozó szellemű csapattársaim jelentkezését várom!
Jaj, ezt én is néztem. Rögtön a kedvencek közé is raktam. :D Fent vagyok a youtube-on, már megérte megszületnem. :D Zsótiről nem is beszélve... ;D
(Egyébként csak én érzem kissé szánalmasnak, hogy egy sportról szóló rendezvény klipjében B.D. van a középpontban? :( )
Előzmény: eftomi (156)
Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat! Örülök, hogy jól éreztétek magatokat a csapatban! A következő közös úszás októberben lesz, Dunaújvárosban. Már tudtok jelentkezni a testvér topicban: 24 órás Dunaújvárosi Úszógála - Edzésonline csapat.
Előzmény: Gálné Országh Mária (154)
Kedves Csapattársaim! Nagyon köszönöm, hogy veletek úszhattam a 24óráson! Tominak külön is hálás vagyok a szervezői 'tetteiért' . Ágin keresztül megkaptam az emléklapot, amit az úszósapkával, a közös tortázás emlékével és fiam hálás megjegyzéseivel együtt őrizgetek majd az emlékeim közt - annyi apró figyelmesség volt, amire nem is számítottam, hogy csak most felocsúdva kezdem számba venni őket. Pennek teljes szívből gratulálok az edzésonline életre hívásához és a lelkesedésének hiteles továbbadásához:-) Szeretettel gondolok Rátok és várom a következő közös úszás lehetőségét! Mari
Gratulálok Mindenkinek!!!!! Ügyesek vagytok! Gondolatban ott voltunk Veletek!
Nna. Szuper volt. :) Grat a csapatnak és köszi mindenkinek mindent!
Külön örülök az újonnan megismert csapattagoknak. :) Legkésőbb Dunaújvárosban találkozunk! ;)
A rendezvény honlapján fent van már a részletes eredménylista.
Köszönjük szépen :)))
szegény Etil alakulatot most azért nem irigylem, hogy félhetnek tőlünk...
Előzmény: plezerm (149)
Hát nagyon nagy kitartást, erőt és legfőkétt laza technkikát a csapatnak. Sajnálom, hogy nem leszek ott, de munka van.
Ügyesek legyetek!
Előzmény: eftomi (147)
Sziasztok,
Sajna nagyon rossz híreket kell, hogy leírjak, a tegnapi szúró lábfájás után elmentem gyógymasszőrhöz, majd ma reggel sport dokihoz, beszéltem az edzőimmel és az az eredmény jött ki, hogy részleges izomszakadás van a jobb vádlimban és teljes pihenés az elkövetkező hetekre, úgyhogy nagyon sajnálom, de nem tudok veletek tartani Sopronba, pedig régóta készülök erre a versenyre.
Persze ugrik az évadnyitó triatlon meg még jó pár verseny, talán a nyár közepén állhatok rajthoz valahol.
Nektek nagyon jó versenyzést, remélem lesz olyan tartalék, aki tud helyettem úszni.
Üdv.: Kiszke
Az úszómaratoni váltó csapatunk az Úszónapon Sopronban, Csupi emlékéért úszik!
Az Edzésonline arena csapat tagjai:
1.
2. G.Ildi - rendben
3. L.Eszti - rendben
4. lajhára - rendben
5. nyaff - rendben
6. cseha - rendben
7. pirgelman - rendben
8. smarcsu - rendben
9. Szab - rendben
10. adurmi - rendben
11. adam.sipos - rendben
12. Leo - rendben
13. Tamika - rendben
14. Kiszke - rendben
15. OJ - rendben
16. zsóti - rendben
17. zakka - rendben
18. Zolo - rendben
19. Charlye - rendben
20. kisnagymisi - rendben
21. pen - rendben
22. Gálné Országh Mária - rendben
23. Gál Zsoli - rendben
24. eftomi - rendben
Fényképező-szurkoló-tortavivő szekció: Gépház és Malac.
hát, rengeteg gondolkodás után arra jutottam, h mivel nem tudom kitalálni a kitalálhatatlant (azaz h törlik-e a járatom vagy sem), sajnos nincs B terv... mert ha most elkezdek mást szervezni és mégsem törlik, akkor az elég komoly ráfizetés lenne :( így hát B tervnek marad a drukkolás, h a hülye hamu elhúzzon végre a vérbe, szorítsatok nekem. Bele sem merek gonolni, milyen érzés lenne nem lenni ott veleteki... hónapok óta várom. Mikor megtudtam h épp nem leszek itthon, egy pillanatig nem volt kérdés, hogy erre hazarepülök. Ezt a hozzáállást igazán respektálhatná a sors :)
Sziasztok,
ma reggel megejtettem a Sopron előtti utolsó úszásom, és sajna már a bemelegítésnél fájt a vádlim, ami nem múlt el így bólyával úsztam egy keveset. Remélem nincs komoly baj. Ma megyek egy csoda kezű gyógymasszőrhöz, hátha tesz/mond valami okosat.
Mit takar a kaja jegy amit a nevezéshez kapunk?
Üdv.: Kiszke
na, mostanáig gondolkodtam rajta, h aggódjak-e, a legújabb híreket olvasva végül döntöttem: akkor hát ezennel elkezdek aggódni a hazajutásomon, és komolyan elgondolkodom egy B terven...
hát, azt azért bevallom, sosem gondoltam volna, hogy egy izlandi vulkán fogja talán veszélybe sodorni a részvételem a soproni 24 órán :)
juj
nagyonjó-nagyonjó!!!
nyaff, ezek szerint a lábad már futásra készen áll? ez nagyon jó hír!!
Előzmény: eftomi (137)
Futunk péntek, szombat és ha van jelentkező vasárnap is! (nyaff vs. vadnyúl :-) )
Előzmény: nyaff (136)
És azok akik csak szombaton mennek, azok majd jól tévedjenek el az erdőbab-ben???? Azok kikkel tudnak futni? Cak mert a futócuccost én is vinném, sőt másokat is rábeszéltem. Kaphatnánk valaki gardedámot?
Sziasztok,
mi szombaton indulunk Pestről, de ha Ti kimentek futni Sopronban, akkor én is szaladok a Pestlőrinci erdőben egy-két kört péntek este
Üdv,
Előzmény: cseha (131)
A 19. 24 órás úszónap sávbeosztása a következő:
1. ZMNE Elvetemültek
2. Kedvenc-Klub
3. Trambulin
4. Vízisiklók
5. Zabolátlan Hossz-zabálók
6. Edzésonline arena
7. SZIGony
8. Gumikacsák
9. Hullámzó Kamatlábak
10. Postás Szivacsok
11. Etil-alakulat
12. Haldokló Teknősök
13. TTF Nyíltvízi Úszók
14. Noe Bárkája
15. Kapálózó Gépek
16. Cormoran Sport
Tomi, megháláljuk majd azokat a verítékcseppeket :)
Csapattársak, ezúttal is lesz futókülönítmény?! mert akkor viszem a futócuccaimat is.
Kedves csapattársaim! Pár csepp verejtékezés árán ellkészítettem az úszási sorrendet. Küldöm e-mailben!
Valaki legalább röviden, vagy privátban plíz, hogy mi és hogyan történt... Emlékszem rá nagyon jól, egymás mellett úsztunk egy csomót a dunaújvárosi 24 óráson, beszélgettem is vele, ott volt a kisfia is... huuuuhhh.....:(((
Megrázó hírt kaptam ma.
Részvétem mindenkinek, aki ismerte és szerette (nem lehetett nem kedvelni) Csupit.
Ússzunk a családjáért!
Le ne maradjak!!!! És a bátyámat is nyugodtan hozzáírhatod!
Előzmény: eftomi (172)