Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 934 654 km-t sportoltatok
Az Ironman első számú alaptörvénye

Az Ironman első számú alaptörvénye

anfield | 2011-08-21 22:00:50 | 5 hozzászólás

IM nagykönyv, 1.oldal 1. bekezdés: Soha, de soha ne indulj el Ironman-versenyen 150 kg felett!!

Ezt most sikerült letesztelnem, nyugodtan kőbe véshetitek: ez az a határ, ami felett már nagyon tud fájni még egy páros váltó is.

Még tavaly ősszel elhatároztuk kollégámmal-barátommal, Istvánnal, hogy párosban teljesítjük a nagyatádi 3,8-180-42-es távot, lévén ezt a versenyt nem lehet kihagyni, jó móka és egyben jó próbatétel is.

Akkor még úgy gondoltuk, hogy majd ráérünk felkészülni…

A téli alapozás jól is sikerült, igaz ez számomra csak a futásra korlátozódott, hisz a márciusi római maratonra készültem. Ennek teljesítése után azonban elb(h)íztam magam. Miután tavaly illetve tavalyelőtt már sikerült végigküzdeni a távot (szintén párosban), nem sok időt fordítottam a felkészülésre, "menni fog ez!" felkiáltással bíztam a rutinban. Közben persze ugyanannyi kalóriát vettem magamhoz (pontosítanék: zabáltam), mintha edzenék, de ez a kalóriaégetés Pató Pál módjára hétről-hétre halogatódott.

Aztán júniustól elkezdtem úszni, ami azért is volt logikus, mert a gyékényesi tóba nem terveztem becsobbanni. (Számításaink és a szintidő szigorítása révén egy esetleges 1:10-es első köröm nagyban elősegítette volna számunkra az utolsó depóból kitolt kerékpár státuszát, ezért ezt elvetettük). Aztán egy kis futás az UB-n, egy éjszakai majd 40km-es szakasz, de kerékpár semmi. Úgy voltam vele, azt nem lehet elfelejteni.

Persze István felkészülése sem volt sokkal erősebb: egy kis siklóernyőzés majd egy kéthónapos gipsz-gyógytorna-sántikálás (nem az ernyőzés, hanem kerti ásás...) Májusban aztán kicsit megijedt(ünk), mivel a fent említett okok miatt az úszás egésze rámaradt, és nem volt uszodában több éve. A nagy ijedtségre egyszer elment úszni, ahol pár hosszból kiszámolta, hogy a szintidőt biztosan tudjuk hozni; úszás kipipálva. Aztán miután valamilyen zsibvásáron talált egy tízéves búvárruhát, még egyszer még lement az uszodába, hogy kipróbálja. Mivel a mérnöki tudományok doktora, pár hossz gyors közben osztott-szorzott , elemezte a víz-neoprén kölcsönhatását és azt mondta: mínusz 10 perc neoprénnel. Nagyszerű, hátra is dőltünk, jöhet a verseny.

(Majd elfelejtettem: technikával is készültünk. Ő kölcsönkért egy majd 20 éves bringát, én pedig a 30 éves Peugeot-mra vettem egy szíjas klipszet. Hátránya: mind a ketten a versenyen próbáltuk ki először.)

 Aztán eljött a nagy nap. Az első rajtnál tapsoltunk az egyéniben induló barátainknak, aztán némi viccelődéssel próbáltuk elűzni a zabszemet a váltó rajt előtt, majd István be a vízbe. Az első körének végét még úszónadrágban vártam, felkészülve a legrosszabbra, de gond nélkül ment vissza a másodikra. Az 1:25-ös úszásideje azt mutatta, hogy neoprén nélkül bizonyosan 1:35 lett volna :)

Kerékpár: most már bizonyíthattam én is. A rajt után örültem, hogy sikerült meghúzni a szíjat a pedálon, lendületesen 28-30 km/h-val haladtam, nagyon élveztem a tekerést, a tájat, a versenyt. Néha váltásnál leesett a lánc, feltettem, mentem tovább. Aztán jött 24km-nél az első igazi emelkedő. És itt lett vége a mosolynak, a  "menni fog ez" optimizmusnak. Mert a kerékpározást nem lehet elfelejteni, de az emelkedőn azok az izmok kétségbe esnek, hogy hogyan is kell működni, amely izmok sosem voltak igénybe véve, lévén alföldi gyerek vagyok... Itt még felvonszoltam magam, de aztán Iharosberényben már úgy bemerevedett és úgy begörcsölt a combom, nemhogy tekerni, de lépni sem tudtam.  Ott álltam és nem értettem a szituációt.

Fizika: Emelőerő munkája egyenlő  m*g*h szorzatával. Mivel az "m"  az esetemben 155kg , görcsök közepette a h magasságú emelkedőn ébredtem rá, hogy ez bizony szívás. Leszálltam, gyúrogattam, lépegettem, elmúlt. Vissza a bicajra. Próbáltam feltekerni az emelkedőn, újra görcs. Nincs mese, itt tolni kell... Fel gyalog, majd a lejtőn lefelé már élveztem az sinusalfaemszergé gyorsító hatását. A második frissítő előtt még egy tolás-gyaloglás kombó egy újabb görcs miatt, aztán index jobbra, be Nagyatád felé. Közben a gyenge fémklipszet sikerült úgy széttaposni az ötvenes lábaimmal, hogy az teljesen amorffá vált, a szíjat már nem lehetett mihez behúzni. Mivel nem akartam szerelni, így a klipszet lefelé fordítottam, de akkor a lelógó fém félfordulatonként hozzáért a betonúthoz. Nagyon viccesen nézhettem ki...

A váltás utáni az első kiskört István gyorsan kipipálta, megint én, a történet megint ugyanaz: sík OK, emelkedő nagyon NOK. Kis nehezítésként még az XXXXL-es felsőtestemet szembekapó ellenszél.  Dehát ezért jöttünk: szívatni magunkat és végigcsinálni...Ott akkor detektáltam, hogy a szívás már megvan, célba érkezés kérdőjel. Harmadik kiskör Istvánnak már nem olyan gyorsan, de kipipálva, run.  

Futásnál a körönkénti váltás volt a cél, de négy kör után láttam, hogy ez nem fog menni. Húztam a lábam, már több volt a gyaloglás, mint a futás. István látva szenvedésemet felvetette a 2 kör ő 1 kör én váltásokat.  Belementem. Mivel az ő térde is bármikor széteshetett (hiába: harminc felett már minden egyes megélt nap ajándék...), az ő két köre közben a váltózónában mindig megkérdeztem, hogy  bírja-e, menjek-e én. Az utolsó előtti köre után (ami neki akkor már a hatodik volt) már nem volt őszinte a "persze menni fog" válasz. De ment... Célba érkeztünk megfáradva, megfogyva (sajnos nem eléggé), de törve nem: 14:37:38. A célban Kropkó Peti és Major Joe gratulált, amit utólag is köszönök nekik. Éjfél előtt még lelkesen várták és buzdították a pályán levőket; nagyszerű, példamutató sportemberek. Gondolom kicsit kevesebb pénzt kaptak a szervezőktől ezért, mint azt kapnak az F1-es pilóták a kötelező szponzori marketingeseményekért :))

A célban aztán nemsokára utánunk beérkezett még egy példakép, a 70 éves Miklós bácsi. Hihetetlen!!  Majdnem olyan gyors volt, mint mi ketten együtt :)

Másnap matekolva az elmúlt három év kerékpáros első körös  időeredményeim és a testsúlyom közti összefüggéseit (  2009:2ó51p -140kg ,  2010: 2ó58p - 147kg,  2011:3ó19p - 155kg) megfogalmaztam a címben szereplő alapszabályt.

Soha, de soha ne indulj el Ironman-versenyen 150 kg felett!!

Vagy ha igen, akkor készülj fel sokkal keményebben :)