Felemás előjelekkel készültem az ide versenyre. Úgy gondolom idén sikerült még egy kicsivel több munkát beletenni az edzésekbe, mint tavaly, ami meg is látszott az idei teljesítményemen. Sikerült javulnom bringán, sokat javult a futásom a kerékpározás után közvetlenül. Futáson az abszolút sebességem semmit sem javult, viszont az adott tempókat alacsonabb pulzussal tudtam futni. Sajnos az úszásom az továbbra is gyatra, ez ellen télen muszály leszek valamit tenni. Jól sikerültek idén a versenyeim, sikerült dobogóra állnom többször is, ami hatalmas élmény volt számomra. Bár nem vagyok babonás, de voltak egyéb pozitív előjelek is. Egyrészt idén is 9-re végződött a rajtszámom, idén is Nagyatád előtt Pécsre mentünk és idén is belázasodtam a verseny előtti héten.

 Na ez az érme másik oldala. Szombathely után elkaphattam valamit, mert elkezdtem köhögni és kétszer is felszökött a lázam, utoljára a verseny előtti kedden. Köhögtem és folyt az orrom. Sajnos a versenynek is így kellett odaállnom. Valamint Szombathelyen sikerült egy szépet esni a bringával és az ott szerzett sebeim nem gyógyultak be teljesen.  Így az utolsó másfél hétben sajnos csak ad-hoc tudtam edzeni, ami nem tett túl jót a formába hozásnak.

Csütörtökön értünk le Nagyatádra. Aznap még délután elmentem egyet kerózni, de  Ötvöskónyinál olyan zápor kapott el, hogy alig láttam valamit, csak lépésbe mertem menni, nehogy a sok víz alatt egy kátyú  legyen és szétverje a kerekeim illetve eltanyázzak. Utána még elmentem egy kicsit kocogni.  Összefutottam Nyári Józsiékkal a parkban, jót dumáltunk, vidámabban ment a futás is. Pénteken Nándival még tekertünk egy kiskört oszt jónapot. Éreztem, hogy állóképességileg nincs gond, de nem volt velem az erő. Szépen minden frissítőt összekészítettem Zsombival megbeszéltem a frissítést aztán 10 körül lefeküdtünk. Sajnos csak fél 12 körül tudtam elaludni.

Ébresztő 4:30-kor. Egyből nekiálltam a reggelimnek 150g mézet próbáltam letolni a torkomon egy kis bakonyi barna kenyérrel. Blllaaaa. Le kéne erről a hülyeségről szoknom . Viszont eddig mindig bejött.. Van egy bája, hogy hajnalban a sötétben amikor mindenki szunyál te szenvedve próbálod letolni a mézet. Aztán felkelt a család is, megreggeliztek aztán szépen elindultunk. Fél hét körül értünk Gyékényesre. Elkezdtem kipakolni aztán irány a depó. Betettem a kerót, megnéztem a gumikat, eljátszottam a kifutást és a felöltözést fejben. Visszaballagtam a családhoz, felhúztam a neoprént, aztán irány a tó. Nagyon jó volt érezni, hogy mennyire szorítanak értem, mintha ők is velem teljesítenék a távot. Látni a szemükben a drukkolást, szeretet és azt a csöpp kis féltést. Ezeken a hűvös nyári reggeleken a tó partján szerintem egy kicsit minden amatőr meg van hatódva. Kaptam még egy kis vazelint a nyakamra aztán irány a check-in. Pár karcsapás a tóban, aztán már tereltek is kifele minket a vízből. Dokival Nándival még sok szerencsét kívántunk egymásnak. Én egy kicsit balra helyezkedtem, mert ott kevesebben voltak, nem volt kedvem bunyózni. A pap elmondta az áldását és én is elmondtam még egy imát. Jó Isten azt mondta lelkierőt ad, de a többi az én feladatom. DEAL. 

RAJT. Rohantunk befele a vízben. Szerencsére tényleg nem volt sok verekedés. Nagyon messze volt az első bólya, azt már a bemelegítésnél megállapítottam. Tavaly legalább a ködtől nem lehetett látni J. Megpróbáltam nem  nagyon megerőltetni magam úszáson, mert ahogy egy kicsit erősebben kezdtem úszni rámjött a köhögés. Szépen tempózgattam. Szétszakadozott a mezőny, nem nagyon zavartuk egymást. Néha valaki elkezdte vakarászni a lábam, de akkor fogtam magam aztán kicsit kiljebb úsztam, irtóra fusztrál ha valaki a lábamat macerálja, nem tudom miért. Fejben az az érzésem, hogy lassan úszom (ami igaz) így gyorsítok, de akkor meg kifulladok. Szóval jobb a békesség alapon inkább odébb megyek. Az első kör 35 perc volt. Nagyon örültem neki, ezért a második kört egy kicsit nyugodtabban is úsztam. Az csak 39 perc lett. Eddig egész bíztatóan alakultak a dolgok.

Elfogadható depózás után, ahogy felültem a bringára megettem egy energiaszeletet. Nem haladtam rosszul, de úgy képzeltem, hogy ennél egy kicsit jobban is tudnék menni, de a pulzusom miatt nem akartam. Szépen előzgettem az embereket. Iharosberénybe egy kicsit később értem mint terveztem, de azon a kis úton kezd minősíthetetlen minőségű lenni az aszfalt és előzésnél áthajtva az út közepén ami tiszta kosz és kavics állandóan a defektől rettegtem. Kiérve a 61-esre sikerült felgyorsulni. Iharosberényben a körforgalomban a 100m előttem haladó kamiont sikerült a rendőrnek/rendezőnek a körforgalomban megállítani. Nagyon örültem neki 45-ös sebeségnél, még jó hogy, nem jött éppen szembe senki, így a szembejövő sávba el tudtam menni mellette. Két sráccal csináltunk egy kis minivonatot, teljesen szabályosan, diktáltuk egymásnak szépen a tempót. Kétszer is elmentek mellettünk a rendezők és nem is figyelmeztettek minket, hogy távolodjunk, szóval szabályosak voltunk. Aztán ahogy rákanyarodtunk a 68-as útra Segesd előtt leszakadt a két srác. Na itt éreztem egyedül, hogy nagyon megy a bringa, jól haladtam és erős voltam. Aztán Nagyatád után visszafele kezdtem készen lenni, mert elkezdett feltámadni a szél. Szenvedtem, A rázós úton kulacsból kifröccsenő víztől kezdve minden zavart és idegesített. Kezdtem olyan lenni mint, egy hisztis kislány. Belegről visszafele meg megkaptam a szembeszelet. Meg kellett néznem, hogy nincs-e defektem mert annyira nem akartam haladni. Volt hogy pár percre sikerült fejben összekapnom magam, de  ezt a 3 kört szinte végig szenvedtem, mintha semmi erő nem lett volna bennem. Nagyon jól estek a bíztatások amiket kaptam Kis Gyulától, Nyári Józsitól, Galamb dokitól és a családtól. Készült rólam egy kép a nagyatádi fordítónál ahogy mosolygok. Na szerintem az az a pillanat volt amikor a családom tombolva szurkolt nekem.  Fejben annyira készen voltam, hogy már alig vártam a bringa végét. Elképzelésem sem volt, hogy mi lesz így futáson.

Depó után a családtól felvettem a frissítőimet, aztán nyomtam is tovább. A bringás cipő megnyomta a lábam és eléggé fájt, gondoltam frankó pont ez hiányzik még. Ahogy kijöttem pont ott ment el Rácz Boti és vele kezdtem el futni, kicsit dumáltunk, aztán megkérdeztem, hogy mégis milyen tempót diktál. Mondta, hogy 4:20-4:15. Hűha, ez gáz . Mondtam neki, hogy akkor én most inkább behúzom a kéziféket és lassitok. Szépen visszavettem a tempóból, úgy hogy kényelmesen haladjak. Szerencsére a lábfájás gyorsan elmúlt. Kör végén láttam hogy 18 percen belüli a kör (19:06-ös kör jelentette az 5 perces tempót). Gondoltam ez még kényelmes, legalább amikor elkezdek lassúlni lesz honnan visszaesni . A második  kör egy kicsit lassabb volt (15mp), de a 3. és 4. körben sikerült még gyorsulnom. Nagyon jó volt a sok szurkoló Öcsém, Szüleim és Tomi a frissítő zónában lesték minden kívánságomat, mi kell most, mi kell a következő körre. Annyira ki volt nyalva a fenekm hogy a géleket már nyitva kaptam meg J. De a frissítőnél drukkolt még Meggyes Gabi,  Nádasi-Szabó Tamásék a pálya mellelől, páran az úszásról és sok-sok ismerős is. Kriszti és Luca pedig a hotel mellett voltak. Annyira tündérek voltak. Egyrészt Krisztitől kaptam az infot, hogy hogyan állok, másrészt meg Luca az ott lévő telefonfülkében akart állandóan telefonálni valakinek. Egyik körben amikor Kriszti nem tudta kihozni a fülkéből csak azt hallottam, hogy a gyerek kiabál, hogy HALLÓ, ANYA, HALLÓ. Visszanéztem és a kagylóval a kezében bent állt a fülkében, hát hatalmasat nevettem, olyan kis tündér volt.  Egyébként meg édesen tapsikolt nekem az út mellett.  Nándi, Galamb doki és Kis Gyula  egyszer sem mulasztott el nekem szurkolni amikor szembe jöttek, pedig ők is hatalmas tempót diktáltak és küzdöttek a saját démonjaikkal. Gyulának nagyon szurkoltam mert látszódott, hogy közeledik Majorhoz. Joe pedig ahogy láttam a futását egyáltalán nem tűnt erősnek. Az 5. körben kezdtem azt érezni, hogy itt gondok lesznek. Elkezdett a világ beszűkülni. Öcsémet kértem, hogy  a következő körre kólát kérek, amit meg is kaptam. Nagyon jó dolgom volt. Szerencsére a leépülés lassan ment, ekkor még nem is lassultam a 8. körben volt az az érzésem, hogy itt a vég és itt egy kicsit lassultam is. Innentől fejben nagyon nehéz volt. Csak a szurkolás és a folyamatos előzések adtak erőt. Az utolsó két körben megpróbáltam kicsit gyorsítani, hogy beférjek 10 alá, de a görcs határán voltam. Inkább a tutira mentem. A célegyenesbe fordulva megint ott várt Kriszti és Luca, hogy velük érhessek célbe. A hivatalos időm 10:00:41 lett.  Abszolút 23. hely.

Sokszor megkapom a kérdést, hogy nem bánom-e a 42 mp-t. Öszintén mondhatom, hogy egyáltalán nem. Verseny előtt hivatalosan 10:20-at akartam menni, legbelül éreztem, hogy egy jó nap lehet ez 10 óra is. Szóval  a legjobb időt megcsináltam amire számítottam. Egyetlen dolog miatt vagyok csalódott, az pedig a kerékpározásom. Bár azon is sikerült javítanom, de nem ezt vártam. Idén minden versenyen ez volt az erősségem és itt betliztem. Viszont a futásom messze az elvárásom felett sikerült. Azért is örülök, hogy nem lett 9:..., mert így maradt egy nagy adag motiváció is a következő évekre. Az a 42 mp pedig mennyi? Ha az egyik kör végén nem lassítok a Bíró Gyulának, hogy segítsek tartalék kereket szerezni neki már akkor megvan, vagy ha előtte nem betegeskedem 1,5 hétig, vagy a neoprénemet nem teszem oda olyan gondosan, hogy nehogy ott maradjon. KB ennyi a 42 mp. 2011. Július 30-án én 10:00:41-et tudtam, bolgod és büszke vagyok magamra és családomra. Megmérettem és úgy gondolom nem buktam el.

Még egy apróság. Az egyik, hogy a tavalyi verseny után idénre egy kicsit átalakult bennem az IM. Tavaly mítosz volt, idén kihívás. Tudtam, hogy képes vagyok rá. Tavaly ezt nem tudtam. Ahogy rutinosabb lettem és többet edzettem, elvárás volt saját magam felé a teljesítés. Futás közben tudtam, hogy itt egyszer már jártam, a pokolnak ezt a bugyrát már láttam és akkor is kimásztam belőle. Szóval a romantika egy kicsit elszált, de a csodálat megmarad örökre. És hogy mennyire más „sport“ az IM, mint más triatlon táv? Meg kell nézni mondjuk az eredményhirdetésen az első 10 helyezett, hogy megy fel a dobogóra .

Köszönöm a Jó Istennek, hogy idén is megtartott egészségben és erőt adott a nehéz fárasztó edzésekhez, a hajnali kelésekhez és a megpróbáltatásokhoz, Feleségemnek és lányomnak, hogy lehetővé tették, hogy edzeni tudjak és segítettek benne, idejüket áldozva fel ezzel és elviselték távollétemet. Szüleimnek és Öcsémnek, hogy bíztattak és segítettek a munkában amikor arra volt szükségem, hogy egy kicsit többet tudjak edzeni. Erdélyi Nándinak, aki szakértelmével és odafigyelésével segítette edzéseimet hétről hétre, köszönöm neki a barátságát és hogy segítségemre volt társként sok-sok nagyon hosszú edzésen. Köszönöm a Gödöllői Sport Klubnak, hogy befogadtak és motiváló környezetben edzehettem, megtiszteltetés, hogy olyan barátokra és edzőtársakra tehettem szert, mint Dr Galamb Gábor, Virág Márton,  Szente Dániel és Fasimon Tamás. Köszönöm Kis Gyulának és Nyári Józsefnek, barátaimnak hogy év közben megoszthattuk egymással élményeinket, tapasztalatainkat és azt az öszinte drukkolást amit aznap kaptam tőlük. Hála érte. És nem utolsó sorban köszönöm minden barátomnak és ismerősömnek azt a sok figyelmet és szeretet amit egész évben kaptam tőletek. Nélkületek sosem sikerült volna!