Ma szabadságon vagyok, no meg a hét többi napján is. A nagyobbik lányom szombaton ballag a gimiből, tehát készülni kell. Délelőtt még be kellett lépnem a munkahelyemre - milyen szabadság ez? - aztán piac, mert muszály volt egy-két egynyári virágot vennem, hogy csinosítgassam a ház ablakait. Utána egy kis turizás, ahol persze megint volt tuti ruha, el kellett hoznom. A kissebbik lányom nagyon örült. Elindultam haza. Kb. félúton eszembe jutott, hogy a virágot nem rendeltem meg, hátra arc - akinek nincs a fejébe, legyen a lábába - vissza a virágoshoz. Na ez is megvolt. Irány haza főzni. Menü: karfiol leves, káposztás tészta. Most nézem tiszta K. A tésztából egy jó tányér lecsúszott. Rögtön lelkiismeret furdalásom lett. Főként azért, mert reggel mérlegeltem és HURRRRÁÁÁÁ 5 kilóval könnyebb vagyok és ezt nem akarom elengedni, sőt tovább ezen az uton haladni, ezt szeretném.

Egyáltalán nem terveztem a mai futást. Megérkezett a párom és fájlalta valamilyik porcikáját, erre én: te bicózol én futok. Meglepetésemre nem kellett kétszer mondani neki, már nyergeltünk is. Nagy örömöre sok futóval találkoztunk, de Mo-ka és lánya is jött velünk szembe. Bicó és futás. Ugyanaz a felállás mint nálunk, csak ők már visszafelé tartottak.

A biciklis út végéig 4 km futás, laza tempóban. Ott várt párom a vízzel. Ittam, mosdó és irány vissza. Egy ismerős bíztatott, hogy hajrá, meg lesz a 8 kili, de nem hittem és nem is akartam. Arra gondoltam, nekem ez még korai nem fog menni.

Elindultam visszafelé. És csak fogytak a méterek. Eljutottam egy olyan állapotba 6 km után, hogy igazán nem emlékszem 1500 m megtételére. Csak arra, hogy jól éreztem magam, néztem a Dunát, hallgattam a madarakat, semmi másra nem figyeltem, még az órámat sem néztem. Hogy mi zökkentett ki ebből a nem tudom minek nevezzem állapotból azt nem tudom, de meglepődve néztem rá az órámra. 500 m van hátra a 8 kilihez és én szuper jól érzem magam.

Nem lihegtem, nem volt magas a pulzusom és a sípcsontom melletti fájdalmat leszámítva szuperül éreztem magam.

Annyira fel vagyok dobva ettől, hogy elmondani nem tudom, ja és a párom borzasztó büszke rám:)))))