Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 932 448 km-t sportoltatok
Aszfaltbetyárkodásaim
Tűz a távolban
gyaloggalopp | 2009-11-30 10:02:55 | 2 hozzászólás

Éjszaka volt. Hónapok, évek óta tartó örök éjszaka. Ebben az erdőben mindig éjszaka volt, ő ezt nem tudta, mikor bevetette magát a fák közé, az ismeretlenbe. Régóta futott már, hátán-derekán sok idővel ezelőtt magára aggatott haszontalan terhekkel, lábán a múlt béklyóival, de tudta: ki kell jutnia a rengetegből, ha egy élet kell is hozzá. Ritkán találkozott emberekkel, s azoktól is hiába kért útbaigazítást, csak a fejüket ingatták. Vagy nem tudtak, vagy nem is akartak neki segíteni. Talán nem is értettek az ő nyelvén. Talán már ő nem értett egyik nyelven sem. Csak futott, fejét alig-alig felemelve, csak néha szétnézve, honnan is jött és vajon merre tovább. Fáradt volt már, halálosan fáradt, de az ígéret, hogy egyszer vége lesz a vadonnak, elmaradnak a tövises-indás, homályos völgyek, minden nap új erőt adott neki.


Sötét volt. Nehéz, köves terepen haladt, jobbján megmászhatatlannak tűnő, meredek, csenevész bokrokkal megrakott hegyoldal, balján gyilkos vágás a töredezett tájon, feneketlenül mély szakadék. Zihálva mászott fel a legmagasabb sziklára, hogy új terveket szőjön - és ekkor a szikla alatt, a szakadék túloldalán megpillantotta a tüzet, ami meleg fényével megvilágította a körülötte ülöket. Sok hónap után először hangosan dobogó szívvel kiabálni kezdett.
-Megvártok?
-Megvárunk, gyere!
-Hogy jutok át hozzátok? - kérdezte könyörgő tekintettel, de azok nem értették. Túl messze voltak, csak ismételték, amit már mondtak.
-Gyere, várunk!
Leugrott a szikláról és eszeveszetten futni kezdett. Futni a tűz felé, az emberek felé, ahol végre megpihenhet. Hetekig, hónapokig rohant, érezte, mindig közelebb van a tűzhöz. Az emberek parazsak mellett hosszasan néztek utána, kérdezgették, ki lehet az az ember, akinek az alakja feltűnt az imént, majd folytatták a dolgukat. Ő pedig csak rohant, igyekezett megszabadulni terheitől, hogy könnyebben haladjon, de azok beleégették magukat bőrébe, a kötelek, melyekkel magára aggatta őket, letörölhetetlen sebhelyeket vájtak testére. Amikor a szakadék aljára ért, újra felnézett. A feje fölött pislákolt a fény, körülötte ismét megpillantotta az embereket. Fújt a szél, s ő elszoruló szívvel kiáltotta, hátha meghallják:
-Megyek! Ugye megvártok? - az emberek meghallották, s jól megnézték maguknak.
-Gyere, várunk!
-Mondjátok, hogy tudnék egyenesen odamenni hozzátok! - de ezt már nem hallották a viharos szélben, csak integettek:
-Gyere, gyere, csak gyere!
Úgy érezte, hogy utolsó erejével, de megiramodik még egyszer. Hetekig, hónapokig rohant, néhány kisebb holmit talán már elhagyott, de az is lehet, hogy azok sosem voltak, néha úgy érezte, akár a nagyobb terheket is letehetné, meg is próbálta néhányszor, csak hogy hamarabb odaérhessen. Néha meglátta a távolban a tüzet, s ilyenkor örült, mert úgy érezte, egyre közelebb jár már. Csak rohant és rohant.


Az emberek a tűznél újra visszatértek a munkájukhoz. Néha felnéztek, jön-e már, néha elgondolkodtak, ki is lehet. Hetek, hónapok teltek így el, s ők elvgégezték, amit akartak. Utoljára benéztek az erdőbe, majd elindultak, hátat fordítva a szakadéknak, a kihűlő tűzhelynek. Nem maradhattak tovább, tudták, merre kell menniük és azt is tudták, mikor. Lábnyomaik eltűntek a fűben, a parázs füstjét elvitte a szél. Akkor kezdett esni az eső, mikor csatakosan és halálosan fáradtan a futó lerogyott a sáros hamu mellé, ahol kövekből volt összetákolva egy kicsi tűzhely, ami mostanra hideg volt. Hát ideért és nem várták meg! Az egyetlen remény volt arra, hogy kijusson az erdőből és most elszállt ez is a viharos szélben. Csukott szemmel hanyatt feküdt az esőben és csak sírt, könnyei egybefolytak az esővel, s órákon keresztül mosták róla a mocskot, az izzadtságot, az évek sarát, gyógyították sebeit. Aztán elállt, ő pedig csak feküdt. Csukott szemmel nem látta a hajnalpírt az ég alján, nem látta, hogy felkelt a nap, nem látta, hogy lenyugodott, nem vette észre, hogy hány és hány nap telt el így, nem látott semmit és nem volt kíváncsi senkire. Nem érzett semmit, csak a hideg tűzhelyet a keze mellett, de ő akkor sem akart odébb húzódni, hiszen őneki ott volt a helye.


Sötét volt. Valamilyen madár füttyögetett az erdőben. Egyszer csak kinyitott a szemét és felült. Aztán felállt. Hirtelen egyetlen mozdulattal ledobott minden nehezéket magáról és elindult, újra elindult, de most már egyenes derékkal, kihúzva magát. Elindult az ösvényen, amit azok tapostak, akik felé futott, s akik végül nem vártak rá, annyira sokáig tartott, míg odaért. Lassan lépdelt, az ösvény egyre szélesebb volt, s ő csak ment. Nem tudni, meddig megy még, de végre út van a lába alatt. A madár újra megszólalt, s a felhők mögül előbukkant a hold.

A pofon
gyaloggalopp | 2009-11-11 21:24:48 | 13 hozzászólás

Ma kaptam egy maflást, csak úgy, az utcán

 

Sötét volt már, leszálltam a buszról, az eső esett, a szemüvegem már vizes is volt. Két fiatal srác is leszállt, előttem mentek, eltelt vagy 3 másodperc. Lassítottak, az egyik "tántorgott", nekem oldalazott, én a kezemet felemelve szintén oldalazva elértem, hogy ne lökjön a busz alá. Fülhallgató a fülemben, megkerültem őket, mosolyogtam, úgy láttam, nincsenek teljesen maguknál. Újabb pár másodperc múlva hallom, hogy mögöttem "beszólongatnak": "nekem jössz, köcsög?" és ilyenek, rájöttem, hogy ezek tényleg kötekedni akarnak. Fülhallgató ki, kérdőn nézek, közelebb lépnek, utánuk fordulok, ahogy mellettem elmennek, majd hirtelen egy akkorát kaptam a halántékomra ököllel, hogy elrepült a szemüvegem, a fejem is majdnem, kicsit meg is szédültem.

A folytatás még rövidebben: a vizes szemüvegben nem láttam, hogy ütni fog, az oldalról jövő dolgokat amúgy sem látom szemüvegben, mit tegyek: szar a szemem és a szemüveg sem tudja a periférikus látásomat visszaadni. A cipőmben levő merev lúdtalpbetéttől a lábam ide-oda csúszkált a cipőben, tehát az is bizonytalan volt a sárban, a nagykabátban nehezen mozgok, a hátamon hátizsák, teli angolcuccal...A szemüveget mindenképp fel kellett vennem, két méterre repült, de a srácok, ekkor már biztos voltam benne, hogy nem voltak "tiszták", nem nagyon akarták: az egyik állandóan ütni akart, a másik elővett valami "botot" vagy "kést", nem láttam, hogy mit, s azzal fenyegetett: közölte, hogy mobiltelefont, pénzt oda neki. Ezen azért már elmosolyodtam. Nohát azt nem, mondom. Az egyik üvölt, mindenáron ütni akar, de nem nagyon talál, a másik "jóságos", visszatartja, míg majd előveszem a szajrét. A szemüvegem valahogy már felkerült a kezembe, az első csapásra nem számítottam, de innentől már azért figyeltem.

Természetesen a vége az volt, hogy elfutottam. Azt minden helyzetben tudok.

Az a baj, hogy a hét évnyi harcművészet pontosan arra volt elegendő, hogy egy pillanat alatt tisztába legyek vele: esélyem nincs. Szemmel láthatóan be voltak állva. Az ilyent ha megütöm, talán nem is érzi. Amúgy is verekedéshez szokott mozgásuk volt, s csak egy valamilyen tréningruhát viseltek. Rúgni a béna cipőm miatt nem tudtam. A táska-kabát akadályozott minden mozgásban. Az elhajlott szemüvegem a kezemben volt, túl drága ahhoz, hogy eltörjem. Ketten voltak, míg az egyikkel megpróbáltam volna valamit kezdeni, a másik ellép a táskámmal, benne a háromnegyed fizetésemmel. A világon semmi jót nem tudtam volna tenni.

Mindösszesen annyit tudtam elérni, hogy szóval tartottam őket, míg összekaptam a zsebeimet-táskámat-szemüvegemet annyira, hogy usgyi. Először kettőt odébb léptem - és nem jöttek utánam. totálisan közönyösen fogadták, noha előtte az egyik életveszélyesen megfenyegetett a kezében őáltala késnek titulált dologgal, a másik meg agyon akart verni.

A dühön és a szomorúságon túl vagyok, holnapra lesz egy kis monoklim. De a kérdés azért ott marad: innentől tényleg erre számítsak? Egyeseknek ilyen természetes ez? Nekem nincs, hát elveszem. Vajon ha kés van a durvábbik kezében és fordulásból azzal legyint, akkor most benne vagyok a híradóban? És akik látták az autókból, vajon mit gondoltak? És akik látták a megállóban, de gondosan elindultak ellenkező irányba?

Áldom az eget, hogy hét év alatt türelmet tanultam az ilyen esetekre. Ha azt nem tanulom meg, most szétverettem magam. De ez nem jó így, nem így kéne lennie. Csak nem tudok semmit tenni ellene, ahogy ma sem tudtam és ahogy általában sem tudok sem én, sem senki. :(

A piros 85
gyaloggalopp | 2009-11-02 12:03:21 | 1 hozzászólás

No megvolt a Piros 85, nagyjából úgy, ahogy előtte gondoltam. Persze a mozgásom most épp annyira szimmetrikus csak, mint egy fél disznóé, ami feldől, ha beállítják az ólba, de ezt szokás szerint csak magamnak köszönhetem. Másnak is köszönhetném, például Yoyoonak, aki az első, lábfájást emlegető nyirmogásomra nagyjából úgy felelt, hogy "dehogyisállszkiazanyádúristenit", de inkább csak magamnak. Nomeg jórészt csak izomláz az egész, meg a térdem fájdogál egy cseppet, valamelyik szalag helyett bizonyára reggel véletlenül pántlikát kötöttem a térdkalácsomra, mintha csak augusztus huszadika, az új kenyér ünnepe volna. Hiába, no: heti húsz kilométerekből élek szeptember óta, kicsit talán sok volt a múlt héten az Istenhegyi út oda-vissza, most meg ez.


Node ugorgyunk. Hogy hova, nem mondom meg, hiszen számomra mindig lehetetlen volt leírni egy-egy túra útvonalát. Most sem teszem. Ha akarom, persze előjön a pontok sorrendje, igaz, csak nagyjából, de leginkább arra emlékszem, hogy mentünk fel meg le, fel meg le, mint PomPom, mikor egy szellő hintáztatta az ágat. Csak az egyujjas kifordított bundakesztyű hiányzott a történetből, pedig igencsak zimankó volt!


A beígért 8 celziusz fok úgy volt meg az erdőben, hogy voltunk rá az elején hatan (Steve előre, Bozót és Mjoci hátrafelé távolodott el tőlünk később). Hatszor 1,3 fok meg nekünk nyóc. Csak hegyeken és a völgyekben volt ennél hidegebb, az meg ugye alig van a Pilis meg a Budai hegység környékén. A nagy titok az volt, hogy ha már az ember volt olyan marha és elindult reggelek reggelén, akkor álandóan maradjon mozgásban. Nos, mi ezt tökélyig fejlesztettük: 14 óránál is tovább maradtunk mozgásban, s ebbe még nem számoltam bele a vacogást illetve a sok percnyi röhögést, amit Yoyoo szebbnél szebb esései váltottak ki belőlünk. Én ugyan egyiket sem láttam, de ahogy szegény kinézett utánuk, el tudtam képzelni. De mi mozogtunk. Bökivel például mindjárt az elején elkezdtük kergetni Yoyoot, akinek a hangját hallottuk valamivel magunk előtt. Kergettük, kergettük, nagy sokára be kellett látnunk, hogy Yoyoo alighanem csak azt rikoltozta előttünk, hogy félreáll, ne kövessük. Persze jóideig csak azon bosszankodtunk, hogy nem lehet igaz, hogy nem érjük utol; mindenesetre a hirtelen támadt előnyünket egy nyugis tízóraizásra fel tudtuk használni, míg a többiek megérkeztek.


Mondom: nagyon hideg volt, én megpróbáltam délelőtt nekivetkőzni, de mikor Bökivel megálltunk enni, s vártuk a csapatot, igencsak fáztam, így visszavettem a felsőmet. (Ahogy eltűnt izmos karom és felsőtestem a ruha alatt, az addig riadtan menekülő erdei állatok és az erdész három apró gyermeke is megnyugodva tért vissza a fák közé.) Amíg öltözködtem, minden ismerős eltűnt, így aztán hirtelen megiramodással el is indultunk merőlegesen a helyes útra - még szerencse, hogy más is elbambult már előttünk, s ők már visszafelé tartva mondták, hogy arra ne nagyon menjünk, mert az nem a piros.


Néhol, különösen Dobogókőhöz közeledve gyönyörű látkép tárult elénk. A táj csodálatos volt (velünk együtt), külön pikantériája az volt a dolognak, hogy a hegyek tetejéről enyhén párába burkolóztak a hegyek és a völgyek, vékony ködfátyol vonta be a környéket, amitől meseszerűvé vált minden, amit alattunk hagytunk. Na jó, például Tandi meg Kókusz nem, pedig őket is magunk alatt hagytuk. Ők nem mesehősök voltak, csak kemény túrázók. Fenn, dobogókőnél értük utol Bocsit és Eleket, akik mögött nem sokkal Móni volt, lejjebb pedig a már említett két mesefigura. De a pont nem ezért volt számomra emlékezetes, hanem azért, mert majdnem ittmaradtam. Ugyanis az addigi fájdogálás helyett úgy nyilallott a térdem, hogy nem futni, de gyalogolni sem tudtam. Egészen elkámpicsorodtam, azt hittem, hogy egy sosem látott térdfájás miatt befellegzett ennek a jó kis túrának számomra; aztán persze tovább mentem, csak innentől a végéig újra meg újra előjött ez a titokzatos fájás, amit azért megtanultam kezelni, csak az elején nagyon rossz volt. A titok egyszerű volt: nem kinyújtani a lábat állás közben, s óvatosan indulni el a pontról... Ötszáz méter után mintha elvágták volna a nyilallást, ezt játszotta az én kis vicces kedvű térdem. (Például ezért sem láttam, hogy Yoyoo hogy bukfencezik lefele a hegyoldalon. De mivel nem röhögtem ki szegény Yoyoot hangosan, kaptam tőle egy térdgumit kölcsön.)


A frissítés mindenhol álom volt, főleg a gulyás a Kopár Csárdánál, meg a terüljasztalka Dömösnél. És Sistergőéknél Nagykovácsi után, de Nagykovácsiban is jól esett a kávé. A szervezők igazán kitettek magukért. Kitettek például epres cukorkát, amiből le is nyúltam három zacskóval.


A Kopár Csárdánál ránk sötétedett, igaz, ott jó sokat elpiszmogtunk. A táv majdnem felét sötétben kellett megtenni, s bár ez nekem új volt, azért nem aggódtam. Miután Mambától kaptam kölcsön egy fejlámpát, nem kellett illatgyertyával pislogni a sötétben, hanem lézerkardozhattam a párába bele éjnek évadján, mint 'állat. Mire sötét lett, utolértük Steve-et, aki az első részben nélkülünk kirándult Solkimával, de aztán a gulyáságyúnak kinevezett cefréshordónál bevárt mindannyiunkat. Mivel Mjoci és Bozót egy pöttyöt lemaradtak már, így négyen mentünk a célig, hasunkban sokáig kotyogott a forró gulyás. Yoyooföldén Dömötör üdvözölt minket az erdőben. Dömötör az Erdő Őre, egy pólóból, zacskóból gyúrt fejből és két felfújt gumikesztyűből állt - persze, hogy Yoyoo rakta össze suttyomban valamikor a túra előtt! Feltekert bringával a hegyre és megalkotta a madárijesztőt, hogy örüljünk neki, mikor arra futunk. Hát örültünk. Szegény, biztosan fázott ott éjszaka egyedül, láttam, hogy a zacskóból gyúrt arcára rá volt fagyva a mosoly. Gondolom, azon túrázókéra is, akik Nagykovácsi után kihagyták a feltételes pontot a hegyen, mert kényelmesebb volt az úton gyalogolni, mint a piros jelzésen, végig a hegyen. Megnéztem volna a fejüket a célban, mikor megmondják nekik, hogy nem érvényes a teljesítés, mert csaltatok. Gonosz vagyok.


Mivel Nagykovácsiban megint jó volt az ellátás, sokat pihentünk, átöltözés, evés, ilyesmik történtek. Ezután épp ezért már nem is nagyon ácsorogtunk sehol. Hegy-völgy, fel meg le... Éjszaka már többet gyalogoltunk, nem mindenhol volt fó a talaj, bár nem is hajtott a tatár, így volt kényelmes, azt hiszem. Budaőrs fölött még lenéztünk a tájra és alindultunk lefele a sziklák közt, hogy a városban még egy utolsót fussunk... No mi volt még? Ja! Mikor beértünk, kiderült, hogy Yoyoo a második női helyezett (vagy női második, na!), még hazafelé is a kis szobrocskájának örült, ami, meg kell hagyni, tényleg pofás kis jószág. Megdolgozott érte. Nos, röviden és nem részletesen ennyi volt a túra, majdnem kilencven kilométer egy kis elkavarással (ami csak figyelmetlenség volt), soksok ponttal, a pontokon sütivel és csokival, jókedvvel és bőséggel. Tetszett.

2014-12 hó (3 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (4 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (2 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (6 bejegyzés)
2011-01 hó (5 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-06 hó (3 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (3 bejegyzés)
2009-10 hó (2 bejegyzés)
2009-09 hó (1 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (2 bejegyzés)
2009-06 hó (4 bejegyzés)
2009-05 hó (3 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (3 bejegyzés)
2009-01 hó (4 bejegyzés)
2008-12 hó (4 bejegyzés)
2008-11 hó (9 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-06 hó (2 bejegyzés)
2008-05 hó (3 bejegyzés)
2008-03 hó (4 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (7 bejegyzés)
2007-12 hó (1 bejegyzés)
2007-11 hó (2 bejegyzés)
2007-10 hó (6 bejegyzés)
2007-09 hó (4 bejegyzés)
2007-08 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (2 bejegyzés)
2007-06 hó (6 bejegyzés)
2007-05 hó (4 bejegyzés)
2007-04 hó (1 bejegyzés)
2007-03 hó (4 bejegyzés)
2007-02 hó (4 bejegyzés)
2007-01 hó (8 bejegyzés)
2006-12 hó (3 bejegyzés)