Rencert kell vinni az életembe, bizony, rencert. Még ha "dsz"-szel írják is... Ezirányú erőfeszítéseim eredménye az a terv, hogy a téli néhány túra után most visszatérek a kedvenc "terepemre", az aszfaltra. Ott vagyok honn, ott az én világom, még ha sokszor épp nem is tudom konkrétan, merre is kolbászolok éppen.

A nagy kihagyás után kicsit eltöprengtem azon, hogy mehet-e az úgy tovább, hogy képtelen vagyok végelgyengülés nélkül végigkocogni a Margitát, s arra jutottam, hogy nem. Nem mehet, mégpedig azért nem mehet, mert Sárváron, ha nem is komolyan, de ott akarok lenni és 24 órán át, ha nem is futva, de talpon lévén, buzdítani a versenyben levőket. Meg persze már beneveztem a Balaton körre, nyárra. Akkor meg nem nézhetem már Tördemicnél, hogy vajon mennyi van a végéig... Ja, s hiszitek vagy nem: hetedik kilómat kezdtem magamra pakolni. Szóval Yoyooka szavaival élve felpofoztam magam és nekiindultam.

A múlt héten egy felejthető 48-at futottam, ki a városból, fel a Megyeri hídra, ott át és vissza. Hat hidat jártam keresztül, mind túl messze volt, a nyelvemen húztam fel magam a harmadik emeleti lakásba. Másnap átmozgatás, nohát nem is mondom, milyen pocsék volt. Idei 179 kilométeremből hetvenet letudtam most. De kezdetnek nem volt rossz, bár hétfőn pajszerral kellett kiemelni az ágyból, úgy bedurrant minden izmom. (Igen, van izmom! :-P) Akkor most mi jön ma hétvégén? Nagyjából ugyanaz az aszfaltbetyárkodás, csak most felfutok Nagymarosig vagy talán korábban megállok, mindegy, a lényeg, hogy visszarázódjak. Most, hogy már van kedvem, talán Sárvárig eljutok oda, hogy megint futónak érzem magam, s az UB-ig meg talán megint a régi lehetek, még ha csökkentett módban is, mintha megpróbálnám ugyanazt a fejedelmi ebédet főzni, mint tavaly, csak most jóval kevesebb hozzávalóból, értsd: kilométerből.

Sajnos hétközben most nem tudok futni, de a hétvége az enyém. S el ne felejtsem jelenleg vesztésre álló kedvenc országomat a súlycsatában: HAJRÁ, ETIÓPIA, hajrá etiópok, éljenek a csontvázak! Mert ha így folytatom, elmehetek mikulásnak. (És most lehet mondani, hogy "nemlácciiiiiik" - de vagyok annyira hiú, hogy ÉN LÁTOM és pont.)

Röviden: én magam is kíváncsian várom, hogy lesz belőlem újra balatonkerülő. Majd meglátjuk.

:)