5 hozzászólásIgazi hétfői hétfő van. Se munkakedvem, se a szemem nyitvatartásához minimálisan szükséges energiám, se egy értelmes gondolatom. Szóval hétfő. Ja, s hogy ki ne feledjem: lábaimat a tegnap-tegnapelőtti rohangászástól egy-egy összeszáradt, márványsajtos ízesítésű ropinak érzem inkább, mintsem két működőképes végtagnak. A márványsajtot talán még érteném, bár esküszöm, megmostam. Mármint a lábamat. Ellenben nagyjából annyi rugalmasságot érzek combtól lefele, mint a fent említett ropogtatnivaló kapcsán érezhetnék. Már ha valóban az volna láb helyett a nadrágomba bújtatva. De nem az van, hanem láb, szóval totál káosz.
Nos, nagyjából ennyi értelem lakozik a fejemben ma, mint ami a fenti bekezdésből kitűnik. Nem is írok túl sokat, nehogy elfáradjak… A lényeg úgyis az, hogy a hétvége igazából inkább volt nevezhető szenzációsnak, mint amennyire nem. A futás, a fürdés a tóban (megint baromi hideg volt a víz, de utána legalább lehetett napozni), a barátok, a versenyzés… A pizza. Ez mind feldobott. Alig tudtam lemászni. No és az, hogy valamennyire formában maradtam – ezek szerint – az elmúlt hetek negyedgőzzel való készül(get)ése közben. És ez jó! Most még egy kicsit ez lesz, vagyis edzek, amikor épp tudok (valamicskét), de utána, remélem, lassan elkezdődik az az időszak, amikor is egyszer csak kaphatom magam és csak úgy nekilódulhatok a nagyvilágnak, hogy valahol messze áljak csak meg. Az lesz ám majd a csuda! :)
