2013. október 26. Farigóval, Blue-val, zolóval utaztunk szombat délelőtt, kis gyárlátogatással a kies százhalombattai MOL-telepen, amit nagyon viccesen messziről benzinkútnak álcáznak. Hát nem az volt, de a szentlélek elvezette a kocsit a következő – valóban – benzinkútig.

A rajt vicces volt, legalábbis a rajtoltató bácsi számára biztos, benne inkább vőfélyvér csoroghatott, aki szereti megtréfálni a népet, de a rajtkő tetején nem lehetett könnyű lereagálni, hogy „egy, kettő, ……………………………. háááááá……………ááááááááá………….…rommmmmmmmmmmmmmmm! Potyogtak is be a népek a vízbe, mint az érett körte a fáról.

Ezek után az együtt leutazó négyes a már hagyományosnak mondható eseményindító piaclátogatásra indult, ahol döbbenten tapasztaltuk, hogy nem könnyű nyitva tartó kocsmát találni. A piacon! Vidéken! Szombat délben! Hát már semmiben nem lehet bízni, komolyan.

Végül azért sikerül, szereztünk unikumot, pálinkát, lángost és befizettük a bolondok adóját is, ugyanis idén először csapatlottóztunk is! (update: ló**rt sem nyertünk).

Ami tök jó újítás volt idén, hogy egy óriási óra volt a medencetérben, amit még a vaksi úszók (khm) is láttak, ez nagy segítség volt. Óra! cöcö! A rekordhitelesítési jegyzőkönyvből kiderült, hogy az valójában „hat darab nagymérteű TFT monitorból összeállított kivetítő falon megjelenített, számítógép által generált, Windows XP oprendszer alatt futó virtuális analóg formájú IDŐÓRA kijelző szoftver.” Az ultimate modorosság csúcskategóriás gyöngyszeme! Én meg leóráztam.

Fogalmam nincs, ki kezdett, ki mikor és kivel úszott, arról sem igen hogy én mikor és kivel, na milyen király beszámolót tudok írni! Azt viszont tudom, hogy az úszást az első hosszom után konkrétan a hátam közepére nem kívántam, szerencse, hogy ez később csak romlott. „LEHAGYLAAAK” mondta egyszer necromedve kolléga a VÍZIMÜTTYMÜRÜTTYÖK (ehemm) csapat oszlopos tagja a szomszéd sávból, hámondom magamban, ember, azért a CV-dbe szerintem ne írd be, hogy lehagysz engem ötvenen (százon, százötvenen és hetvenezer méteren). Erőlködtem ezerrel, meg odatettem magam, nem ezzel volt a baj, hanem azzal, amit ennek ellenére produkáltam, de hát így jár, aki nem edz. Mellettünk a Buda XI úszott, az érzés, amikor a medence felénél vagy és hallod, hogy csobban mögötted az ember és előtted ér be… kellemes, mint egy élveboncolás nagy nyilvánosság előtt. Egyik alkalommal, míg vártam a váltást, a szomszéd sávban két életerős, fiatal izomhegy eszmecserét folytatott:

- De érted, hát dolgozni is kell minden nap, sportolni is kell, csajozni is kell minden nap(!), semmire nem marad idő, rohadt nehéz beosztani.

- Jaja!

- És érted, akkor mikor baszol be?

- Hát jaja!

- Már az is eszembe jutott, arról le kéne szokni!

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! AZT NEM LEHET!!

Kedvenc elcsípett párbeszédem, a 24. órából:

- Tessék?

- ? Én nem szóltam. … Asszem.

Az alábbi képen pedig nem is azon agyalok, hogy mennyire szeretek hajnalban úszni, hanem G.Ildi kérdésére keresem - egyébként azóta is - az adekvát választ. A kérdés így szólt (szőkenő alert!!!) "ÉS HOGYHOGY NAGYNÉNI LETTÉL?"

Na, úsztunk, úsztunk, mentek az órák, mindenki fegyelmezetten tette a dolgát, egyébként meg a szokásos jó kedv és hangulat uralkodott, az időjárás meg olyan csodát művelt, hogy míg élek nem felejtem el. Azért az, hogy október legvégén kint száradsz vizes fürdőruciban a napon… istenkirály. Ó, erről jut eszembe, a Fröccs csapat en bloc kint tanyázott és irtózatosan be voltak már csűrve jó hangulatban múlatták az időt, megkínáltak minket is pálinkával (zolo: birs, Blue: cseresznye, én: mézes nemtommi), nagyon kedves volt tőlük, csak aztán az egyikük elszólta magát, hogy ez nem kedvesség, csak amortizálják az ellenfelet. Azóta is azon gondolkodom, hogy a Fröccs nevű csapattól ez mennyire rendszeridegen itóka. Unóparti is volt, hála zakka beszerzési képességeinek, ahol a személyesen is frissen megismert necromedve kollégát egy menetben sikerült legyakni a vérbe, egy menetet meg nekiadtunk, mégiscsak vendégszerető csapat vagyunk mi!

A mi a zenét illeti… hmmm….hmm…ez nagyon fájó pont volt. Maradjunk annyiban, hogy a szintetizátoron előadott Kék Duna keringő odabaszott (nem tudom szebben mondani). És most nagy hős vagyok, hogy a zenei szerkesztővel kapcsolatos véleményemet magamban tudom tartani.

Bár irtózatosan fárasztó 24 óra volt, mégis fantasztikus volt megint, habár az az UB-n hallott sztori ugrik be, amikor a néni meghallotta, hogy mit csinálnak itt az emberek és azt kérdezte: „és ezért nektek fizetnek?”. Szóval nehéz, nagyon nehéz megindokolni, mi ebben a jó. De hát mindent nem lehet és nem is kell szavakba önteni. Azt viszont igen, hogy jó volt megismerni az új csapattársakat és jobban megismerni a régieket, jó volt együtt lenni. És Ewil CSK-ként szerintem hibátlan volt, nekem nagyon tetszett a beosztásban az, hogy nem a másfél órás turnusok voltak mindig, az pszichésen nagyon megterhelő tud lenni, nekem legalábbis. A 24 óra egyik fénypontja nekem kétségtelenül a hajnali futásunk volt, óriási hiba lett volna kihagyni, nem akarom eltúlozni, de nekem akkor is nagy lépés az újrakezdés felé.

Eftomi szerintem nagyon hiányzott, nélküle kicsit üres volt minden és olyan más is, de az élet már csak ilyen, ezt már Coelho is megmondta, csak ő 50 kötetben és szénné kereste magát vele. Remélem, eftominak is hiányoznak a báránykái.

Ami a rekordot illetni, szétizgultam már én is magam, de ma már szerencsére tudjuk, hogy IGEN, sikerült megdönteni a 24 órás úszás rekordját, kis szépséghiba, hogy 24 ó 13 p alatt, de hát a mi rekordunk, így szeretjük. Nem teljesen tudom, hogy mindez miért olyan fontos, az a sanda gyanúm, hogy az nekünk valahogy zsigerileg KELL, hogy legyen jegyzőkönyv, aktatáska, komolykodás, hitelesítés, aláírás, pecsét, nyakkendő. Sajnos a rekordhitelesítő bizottság nem volt figyelemmel egy minden bizonnyal Guinness-esélyes csúcsra, ugyanis Blue a 24 óra alatt annyi zsíros kenyeret tolt be, amennyit Afrika 1957 óta sem.

Hát ennyi, mindenkinek köszönöm az élményt, jó lesz visszagondolni erre a hétvégére!