Megpróbálom pozitív irányba fordítani a gondolkodásom. Ha már edzeni nem tudok a húzódásom miatt, akkor most ki fogom használni az időt és végrehajtom a régóta tervezett méregtelenítő kúrát. Ez tulajdonképpen kizárólag teljes kiőrlésű rozskenyér és különböző zöldség és gyümölcslevek fogyasztásából (valamint farkaséhségtől való 24 órás szenvedésből) áll. Bio cuccokkal kéne ezt csinálni, de hát az valami iszonyat drága lenne, így maradok a sima zöldség és gyümölcsleveknél. Kíváncsi vagyok, ki fogom-e bírni az előírt öt napot. Szerintem nem, de elég lesz ebből négy nap is. Ráadásul csalni is szeretnék kicsit, a második naptól azért már egy kis vajat meg csirkemellsonkát csak tenni kéne a rozskenyérre :)

Egyelőre úgy tűnik, hogy elég lassan alakul a lábam, igaz, még csak két napos a sérülés. Naponta többször jegelem, óvatosan masszírozom jégakkuval, rajta tartom a kompressziós zensah szárat (ez a legnehezebb ebben a mocsadék melegben) és kenegetem Richtofit sportkrémmel. Éjszakára is megy a kompresszió és fel is polcolom egy vékonyabb kispárnával.

Mindenképpen elmegyek a Nike félmaratonra, ha már kifizettem, de erősen kétséges, hogy mit fogok ott csinálni. Valószínűleg csak szépen kocogni. Majd novemberben a siófoki félmaratonon futok egy húha időt.

Rájöttem már régen, hogy nem tudom én ezt csak úgy csinálni. Nálam nem működik ez a "futogatok, hogy egészséges maradjak" dolog. Nekem eredmény kell, fejlődés, sikerélmény, na meg persze egy kis "ez igen" magamtól és a környezetemtől is. De leginkább magamtól. Annyira jó érzés egyre jobbnak lenni. Bringában is hihetetlen élmény, hogy lazán tekerem azokat az emelkedőket a kedvenc ösvényeimen, amiken régen tolva is három megállással lihegtem fel. De mindig a nehezebb utat választottam, ha balra rövidebb volt, jobbra meg hosszabb és meredekebb, akkor mindig jobbra fordultam.

Sajnos néha ez a lelkesedés, vagy maximalizmus, nevezzük bárhogy, felül kerekedik a józan ész által diktált tempón és távokon, ilyenkor jön a sérülés és a gödör. Valahogy saját magát generálja ez az egész. De legalább van honnan kimászni. Az is egy sikerélmény :) Az is egyértelmű, hogy a tizenkettedikei huszas tempófutás a mostani sérülés gyökere. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért csináltam, nyilván nem kellett volna, értelme nem sok volt, de mennyire jól esett! Csak kicsit többet kellett volna rápihenni...

Kezdek kicsit lenyugodni, meg beletörődni a dolgokba, mert egyelőre nagyon mást nem is tudok tenni. Jövő hét még pihi, aztán ha már féjdalom nélkül el tudok sétálni a boltba, akkor kimegyek egy laza sétára, utána egy tekerek egy kicsit, majd szépen elkezdek futogatni. A félmaratonon meg majd menet közben meghozom a döntést...

Jó sportolást Mindenkinek!

Kitöröltem, mert én itt dühöngök egy húzódáson, oszt van akinek meg nincs lába. Elnézést mégegyszer.

Bekövetkezett amitől tartottam, ma meghúzódtam. Bal vádli, kb két km után, pedig nem is erőltettem, teljesen kényelmes tempót kocogtam. Még nem tudom mennyire komoly, majd holnap reggelre derül ki, ha szépen rápihentem. Remélem nem szívtam meg nagyon, nem érdemelném meg :))

Négy hét maradt a Nike félmaratonig, és egyre jobban magával ragad a vágy valami remek eredmény után. Két óra alatt, az biztos, de vajon mi lesz belőle? Egy ötven? Ne adj' Isten alatta? Na az durva lenne... Próbálok ésszel edzeni, felépíteni, nem túledzeni magam. Résztávozok, fokozó futásokat csinálok, próbálok a végére gyorsulni, jól táplálkozni, eleget pihenni, keresztedzeni. Ennél többet azt hiszem nem lehet tenni a siker érdekében. Nem vagyok profi, senki sem mondja meg, mit hogyan csináljak, csak az van, amit Tőletek tanultam, meg amit a neten olvastam, na meg persze amire magamtól rájöttem.

A maradék négy hétben valahogy meg kellene találnom az egyensúlyt. Tavaly baromi jól sikerült a formaidőzítés, de a maraton miatt csak kocogtam a Niken, a maratonra meg kipukkadt a forma, végig szenvedtem. Úgy kéne csinálni, hogy topon legyek, de azért kipihenten vágjak neki. Na ez nem lesz egyszerű basszus :)