Eddig az izzadó, az endorfin megemelkedett szintjét élvező, a távolság kihívásaival szemben taktikázó, a teljesítőképesség perifériáján egyensúlyozó tömeg tagjaként vettem részt a versenyeken. Most a kordonokon kívülről figyeltem a pályán zajló eseményeket. Nagyatádon voltunk a XIX. eXtreMAN-on szurkolni sógoromnak – rabi73 – aki élete első Ironman versenyén vett részt. Sikeresen teljesítette a távot, meglepően jó idővel. – Gratulálok István, szép volt! – Szemügyre vettem a pályát, a rendezvény sajátosságait, mert jövőre váltóban szeretnék ott lenni, úszva és futva. Amíg szurkolással múlattuk az időt, néha azon kaptam magam, hogy venném a cipőm és futnék én is. Sajnos egy mohó edzés alkalmával elintéztem, hogy ne kelljen felkészülnöm az őszi maratonra. Remélem a Nike-n futhatok. No mindegy, ez egy ilyen hobbi.

Letelepedtem egy árok partjára, s szurkolás közben kattintottam néhányat. (Hogy az ujjamban is legyen ínhüvelygyulladás! :-) ) Váltottam néhány szót amatőr-rel – készült közös fotó is –, gebregab-bal. Szurkoltunk többek között: Amatőr-nek, atom-nak, Béla-nak, Bocsi-nak, Csupi alias S.W.A.T.-nak, Elek-nek, Elek Endrének, FToma-nak, Gebregab-nak, kicsi-nek, Korányi Balázsnak, Leo-nak, obor-nak, pirgelman-nak, rabi73-nak, Slowfoot-nak, vízFUTár-nak, zolle-nak. Nagyon sok szurkoló jött, hogy ösztönözze a pályán körözőket. Nem mindennapi kihívás egy ilyen versenyt teljesíteni! Élmény volt látni titeket a pálya mellől, szép volt fiúk – lányok!