Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 933 311 km-t sportoltatok
Csupi

Téli Mátra XXL

 

avagy hogyan lehet megtoldani még

kán | 2009-01-31 21:10:51 | 9 hozzászólás

Hiába no, nem minden túrista fénylik az okosságtól. Így én sem vagyok kivétel, pedig eddig azt hittem fasza gyerek vagyok, ismerem én a térképet meg minden. Tavalyról bennem maradt a túra útvonala, így nem lehetet nagy baj - gondoltam. Így utólag már belátom: butaság volt. :)

Már pénteken ott voltunk a Mátra lábánál. Aki volt az edzésonline-os edzőtáborban az tudja milyen remek szálláshelyen - aki nem, annak elmondom, hogy a Fényespusztán töltöttük el a túra előtti éjszakát. Előtte belakmároztunk a túra kemping vendéglőben. Menű: tárkonyos vadragu leves, cigánypecsenye céklasalátával. A desszert elmaradt, mert az hízlal. :)


Hamar nyugovóra tértünk, mert reggel korán kellett kelni. Be is állítottam vekkert fél hatra, de valahogy nem akarództam felkelni a csörgésre...minek???Úgy aludnék még itt...és még a cserépkályha is melegített....naaaaa.
Nem!
Kellni kellett.
Persze elindulnom nehezemre esett, így rám vártak. :) Pedig gyors vagyok ám készülődésben is, csakhogy elárulom - pszt! - egy picit lustálkodtam ám az ágyban :)
Reggeli, öltözés és már zümmögött is az autó a Mátra túloldalára...egy kicsit késtünk a tervezett rajtunkhoz képest, de azért 7:15-kor sikerült elindulnunk. Petivel vágtam neki az XL-távnak, míg asszonykája az M-nek gyűrkőzött neki.

Szedegettük a lábainkat, szép laza tempóban. Kerülgettük a gyalogoskat, néha minket kerülgettek mások.
Én egy helyen kiálltam technikai szünetre, addig Peti előre nyomult, taposta az utat, nehogy eltévedjek :)))

Hamarcsak újra a csapáson teremtem, s indultam a cél felé (ami persze visszafordulva közelebb volt), miközben bebeszerzek egy csomó pecsétet. Hátamon kamelbegem, benne vizecske, egykéthánégy...sok müzliszelet. Amit hiányoltam, az a Pesten hagyott banánom és a magnézium tabletta.

Tetszett a havas táj, bár néhol olvadozott már a sár, de sikerült megúszni a vizesedést...kb 2 kilométerig. Ekkor egyik lábfejem elmerült félig egy vékonyjég alatt húzódo párcentis bányatóban. Afene - gondoltam, de sebaj, a másik még száraz. Még. De nemsokáig. Rövidesen az is megkostólta, bezony hideg ilyenkor a víz. Hátra volt még majd' 33 kili (és lehet hogy még több is...), s már vízben tocsog a lábam? Ügyes vagyok, mondhatom...

Lajosházánál értem utól Petit, szinte egyszerre értünk az ellenőrzőpontra. 8:06-kor került a pecsét az itinerre.  Innen egy szép emelkedőn sétálgattunk felfelé majd nemsokára Peti előreküldött, hogy nézzem meg, hogy a célban van-e. :) Azt mondta menjek nyugodtan, nem akar visszatartani. Eddig sem tartott vissza, szívesen teljesítettem volna vele a távot, de elkapott a szabadság szele. Úgy éreztem, olyan jó formában vagyok, hogy gazella szökdelésekkel elugrabugrálnék a célig...így kapva kapva az alakalmon, nekiindultam. Felvettem az egyenletes tempót, és nekiduráltam magam: irány Mátraszentimre, a tea.
Hamarosan lemaradtak a gyalogos túrázok, s csak futókkal találkoztam. Miközben a tengerszint feletti magasság nőtt, csökkent a hőmérséklet, s egyre téliesebb lett azidő. Megélénkült a szél, és itt jött el egy szakasz, amikor fáztam. Egész testem vacogott. Hiányzott a Nap, nem sütött. 14,5 km megtétele után bevágódtam a mátraszentimrei turistaházba, s nekiestem a teáknak...amik isa jó forróak voltak, legalább átmelegítettek. Kértem kis sót, mert az kell nekem...

Innen már napsütésben faltuk a kilométereket Galyatető felé, de biza egy-két emelkedő kifogott a kocogó kedvemen, s belesétáltam. Jól esett a kis séta, s figyelmeztem is magam, hogy "sétálj kán, mert ha csak futsz, a végét nem fogod bírni". Hamar eljött a Galyatető, a Gertrúd presszóban 9:45 kor pecsételtek. Azaz két és fél órája voltam úton. Itt fordult meg az agyamban először, hogy akár még jó időt (5 óra környéke) is mehetek, hiszen hátra volt 2 lejtős rész, egy kvázi vizszintes szakasz és "csak" egy emelkedő (igaz az a Kékesre). Nosza, kedvem kerekedett, s gyönyörű kilátás mellett  nekiiramodtam könnyű léptekkel a lejtőnek. Előttem a napsütötte Kékes tömbje, talpam alatt ropogó hó. Mi kell még? Ideális futóterep...na persze, mert lejt... :)

A Csór-hegyre bizony fel kellett kapaszkodni, itt újból elővettem a sétálást, mint pulzusnyugtató módszert. (persze nem mértem pulzust. hogy is mérhettem volna, hiszen még az órámat sem hoztam el, így időkényszer  nélkül roboghattam). Csór-hegy után irány a Pisztrángos-tó, a kvázi vizszintes tereppel. Már lassabban, de sikerült végig kocogni ezt a távot is; fejben már készülvén a nagy emelkedőre. Hamar odaértem. Tulajdonképpen mindenhova hamar, mert a tavalyi gyalogláshoz képest élveztem, hogy mindenhova hamarabb érkezem. Érzésem szerint jövőre ez már nem így lesz. :)

Itt elterveztem, hogy pihenek 5 percet, de valahogy nem akaródzott állnom egy helyben a félig fagyos talpammal, így nekigyalogoltam magam...Aránylag gyorsan, 10.51-kor indultam, s 11.29-re voltam a Kékesen. Húúú, de gyönyörű volt fent minden...a fákon 4-5 centi fagyott zuzmara, amiket a nap fénye erősen megvilágított. Néhol hunyorognom kellett, hogy lássak is valamit. Északi oldalon jó nagy porhó, a csúcson sok ember. És finom tea.
Jaj de jó, innen már csak 8 kili kb, és végre a célban lehetek. Eddig jöttem 4:15-öt. Lehet, hogy az 5 óra is meglesz??? Ú, az szuper lenne!
Usgyi léptem a piros sáv felé...még otthon milyen jó, hogy megnéztem a térképet (így utólag gondolom hozzá: én naiv...).szelem a habok..akarom írni a havakat, s valami felünt: kevés a lábnyom. Ez hogy lehet? Nem erre jöttek? Biztos kispistáznak egypáran...na de ennyien? Sebaj, én legalább becsületesen végig megyek (utólag: hi-hi az xxl távon)
 
Megyek tovább, de egyre gyanúsabb a terep...követem a piros sáv jelzést, egyre kevesebb a lábnyom. 2 ember és egy kutya. Ez tényleg kevés, ráadásul az egyik felefelé jön...hopp, egy tábla: és egy piros-sáv, zöld kereszt találka. Tábla mutatja Mátrafüred irányát...még 5,2 km. Gyanús, roppant gyanús, de már sejtem: ku...azaz nagyon elkavarodtam. Sebaj, Füredre be kell mennem így is úgy is...
Megyek lefelé, aztán szemből jön egy túrista, nyakában lóg az áhított TÉRKÉP! Meg is szólítom, nézzük már meg, mi hol vagyunk és hol a Gyökeres forrás. Mint ménykő az égből, úgy hasított az agyamba felismerés: jó messzi re. Itt kiszakad belőlem a mezei szótár egy-két címszava (olvasd: Tüskevár), majd sűrű bocsánatkérés után felvázoltam bénaságomat a túratársnak. Ajánlotta, menjek vissza a zöld+ -en és egy dózer úton a Kékes aljáig, de nem tetszett az ötlet, bevallom. :) Elbúcsúztunk, s én tovább nyargaltam lefelé, immár a hóhatár alá érve. Fogalmam volt már, hogy merre lehetek, na de hogy mennyit kell még futnom km-ben, arról halvány lila gőzöm sem volt. Pár száz méter mérgelődés után megnyugodtam, majdnem tetszett is, hogy ilyen balga hibát vétettem, s elkeveredtem. Szinte élveztem ez egyedül futást. Nemsokára egy fotós srác jött felfelé, aki sejtelmesen mosolygott rám. Nem értettem miért, de hamarosan kiderült. Jött a dzsindzsa. Facsemeték, köztük szeder ágak hajoltak be kétoldalról. Téptek, akadtak a ruhámba. Kapott a sapkám, dzsekim, nadrágom...és még a tenyerembe is beleállt egy tüske. No de ez könnyű pálya, nehezítsünk egy kicsit: a csapás fűves, kellmesen puha volt...csakhogy lefolyástalan..mi jön ebből? Igen az: a csapás kétszáz méteren keresztül álló víz. Se jobbre, se balra nem lehetet kikerülni. Szederinda vagy víz? Tépés vagy ázás?...utóbbi maradt, az kevésbé fájdalmas. Hehe. Így újfent kölcsönvettem egy-két szót a mezei szótárból, s immár a víznek és a szederágaknak szegeztem a varázsigéket. Ez hatott, mert hamarosan szárazulatra és ritkás erdőbe értem. Cipőm tocsogott, kedvem a tetőfok felé hágott. Faxa, mormoltam továbbra is magamban. Ekkor azonban elkezdett meredeken lejteni az út...nofene, hamrosan Füredre érek? Áááá csak egy völgy volt. A következő hegygerinc után van már Füred, majd az azt következő gerinc után a másik piros sáv, ahonnét jönnek majd az okos túrázók. Mit csinálajk? Bemenjek a célba? Adjam fel? Vagy kocogjak vissza a Gyökeres forrásig pecsételni? Felaldni nem akartam, hiszen - bár fáradtam már - még jó kondiban voltam, s nem akartam csalódást okozni a lelkivilágomnak és mit kaptam volna fejemhez ezen az oldalon? Döntöttem: vissza a forrásig.

Kigondolni könnyebb volt, mit megvalósítani.

Aztán mégis könnyebben esett. Kigondoltam: egyszerűen átalakítottam a szemből jövők pillantásait mozgási energiává (ne kérd az egyenletet, nem tudom :) ) Így már mosolyogva futottam be Füredre, majd indultam el kifelé, vissza a Kékes felé. Nem vagyok nooormális. :) Nem baj, hamarosan vége. Közben fejbeszámoltam, mennyire lehet a forrás? Arra emlékeztem, hogy kb. 4 kilire volt a céltól. A településen kb. 1-1,5 kilit kell haladni, tehát olyan 2,5-3 km az, ami előttem áll. És emelkedő!
Neki gyűrkőztem magam...szemből jövők, nézem őket, felveszem a kevésbbé fáradt pofát (ami könnyű, mert mást nem tudok mutatni), s játszok a gondolattal, vajon mit gondolnak rólam, hova megyek? Ez tetszett.. Itt jött a pillantás átalakítás. Azt hitték vissza futok? Tökjó...és hogy néznek, ecsém, milyen tisztelet van irántam! Kicsit megborzongtam, közben szedegettem a lábam. Ejh, mennyi van még hátra? Az elébb kérdeztem egy futót. Azt mondta 300 méter...ez gyanús volt. A következő 1 kilométert mondott, itt döntöttem nem kérdezek meg mást, mert eszembe jutott a székely vicc ( egyre távolabb a céltól..). Közben dagonyázok..nekem már mindegy, gondoltam és trappolok felfelé. Jött Peti szemből! Megkérdezem tőle mennyir van? 2 kili - mondja. Bummm! Még a végén kiderül, hogy a Kékesig kell futnom? :) Aztán egyszer csak ott volt a forrás. Kimerülten beállok pecsételni. Kész. Én is. Legalább innen már lefelé kell menni. El is kezdem kerülgetni a gyalogosokat, trappolok a sárban, édes mindegy már. Közben összefutok egy sráccal, egy tempóban nyomulunk, így beszélgetünk. Érdekes, lefelé semmi gond, hihetetlenül jól mentek a lábaim, mintha a Szigeten körözgetnék. Igazából ez már  belülről jött, hiszen tudtam: beérek és kapok kitűzőt is, és azért nem olyan rossz az időm sem. Azzal együtt, hogy megtoldottam egy kicsikét...

Cél. Oklevél átvesz, majd gartulálok a sporiknak, akikkel az úton egy darabig együtt kocogtunk. Pihizés, kis nyújtás, átöltözés majd hazaautózás. Autómenetben megtárgyaltuk a dolgokat, kielemeztük a hiábak. Szerencsére kaptam lehetőséget arra, hogy megtanuljam olvasni az itinert és a térképet - megmutatják hogyan kell. :)))
Legbelül azonban már elkezdődött a Mátrabércre való készülés...

Visszanézek a Mátrára...Szia Mátra, áprilisban újból jövök! - mondtam csendesen, majd lenyeltem a ropit.
2010-03 hó (2 bejegyzés)
2009-06 hó (3 bejegyzés)
2009-01 hó (1 bejegyzés)
2008-07 hó (1 bejegyzés)
2008-04 hó (3 bejegyzés)
2007-10 hó (1 bejegyzés)
2007-08 hó (3 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-06 hó (4 bejegyzés)
2007-04 hó (1 bejegyzés)