Becsukom a szemem. Még futok. Érzem az aszfalt feláramló hőjét. Sós izzadság a szám szélén. A cél még sehol....

Reggel mikor kibújtam az ágyból, nem éreztem a nagy tüzet, amit úgy általában már szoktam, nincs versenylázam!! Inkább törjön rám otthon, mintsem a rajtvonal mögött állva. Otthon még könnyű kikezelni magamból, s mikor felszállok a buszra már kitörő lelkesedéssel megyek futni... Na, szóval ez nem volt. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy most mi van, mert ha bent (a fejemben) nem akarok futni, akkor valószínűleg nem úgy fogok hegedűlni a tömegszaladáson, mint ahogy kéne. Várhatók a negatív gondolatok, feladás, lassulás, "soha többé" érzés. Ejnye-bejnye, a Kékes csúcs előtt nem lenne jó egy kudarc! Így gyorsan kezelésbe vettem a lelkembogaram, s kigyógyítottam magam. :-) Nem volt nehéz...csak végignéztem a szerény éremkollekciót, s egy-két rajtszámot (összes megvan eddig) kiválasztva mosolyogva jutattam eszembe az első versenyeimet, a sikereket, a kudarcokat, a futótársakat és az elismeréseket. Úgy látszik ez jó módszer, mert reggeli után már jött is az izgalom...Éljen, futni fogok!!!


Mikor leszálltam a metróról elhatároztam, hogy jó sportolóhoz híven legyaloglom az egy megállót. Fellépcsőzök a Dráva utcánál, s beáll mellém a troli...hát, hiába a nagy elhatározás, büszkeséget feladva felugrottam rá, végülis ne fárasszam magam, nem? :-)

Versenyközpont meglett, öltöző szintúgy, kisebbet nem is találhattak volna...talán egy osztályterem jobb lett volna. Gyors öltözés, csomagleadás és kocogás a helyszínre. Andalgok befelé, amikor is leszólít egy nagyon régen nem látott ismerős. Ezért is szeretek tömegszaladásokra járni, úton-útfélen réglátott emberekbe botlik az ember...Kis beszélgetés, majd búcsúzás után bemelegítő kocogás, benne 5-6 repülő, folyadékfeltöltés fent és leürítés lent... :-) Az utolsó 10 percben nyújtok, a térdre nagy hangsúlyt fektetek, mert a kemény aszfaltot nem nagyon szereti a hideg szalagom...

Izgi, beállok a rajtba. Becéloztam a 40-50 perces zónát. Körbenézek. Legszívesebben fogadtam volna, hogy körülöttem nem mindenki volt 45 perces futó, se 50-es....egy lány, akit a rajt után 200 méterrel előztem meg, végülis 1 óra nyolc perc alatt ért célba. De vajon akkor hol állhatott? Elitek között? Az ilyen kis önismerettel rendelkező, rajtban előreálló, de 200 méterig téged csak feltartó futókat nem csípem... Szóval rajt! Péter Attila megint kergülten küldött minket utunkra, vár vissza minket 10 km múlva..Úgy legyen!

Első párszáz méteren gyorsan taktikát dolgozok ki: lassabb kezdés, majd gyors befejezés. :-) "Persze" volt egy-két meglepetés az úton, ezekközül egyik a cél előtti dupla fodító volt. Egy kicsit lélekromboló volt a cél előtt visszafordulni egy újabb 500 méterre lévő fordítóig, ami után már a cél jött...Tehát: a végére egy kis pozitív gondolatot raktározni!!!

Legnagyobb örömömre megláttam előttem Wermesher Ildit (T100 egyik győztesét), és beálltam mellé. Üdvözöltük egymást majd egy tempófelvétel után együtt róttuk a kilómétereket (pont úgy mint a Vivin).
Meleg volt az üdő! Bár tudtam ez vár ránk, de jó lett volna valamivel hűvösebb időjárás...legalább edzettünk a Délibábra, s lélekerősítőként a Kékesre, mert ott is ilyen idő lesz... 4 km előtt jött szemben az élboly, s kezdődött a kedvenc részem, amikor is lehet nézegetni a szembe futókat... :-) Nem tudom miért, de ezt nagyon szeretem. Észre se vettem egy kicsit elléptem Ildikótól, gondoltam nem haragszik meg :-), majd amikor szembekerültünk egymással a fordító után, sok sikert kívántunk egymásnak... 5km....a futók hömpölyögnek a rakparton, előttem ritkul a mezőny, aki eddig elhúzott mellettem, a tempóváltásom miatt lassan beérem őket. Lépteimet egy kicsit megnyújtom, eddig kisebbeket lépegettem. Így márcsak a hőgutával foglalkozom..vajon elkapom vagy nem? Még nem szédülök...frissítőnél locsolom a fejem, a számba nem kell a melegvíz. Lánchíd alatt az aluljáróban kiráz a hideg, mint mindig. Legalább egy pillanatig nem volt melegem...Aztán ki a napfényre, de innen már ismerős volt a terep..olvasom az út szélén: MV 6km. Hihi, egy hete ilyenkor már milyen jó volt..még csak egy kili...
Sorban hagyom el az embereket, engem alig előznek, jó ez... 7 km-nél órára nézek...bőven a 4 p/km-en kívül...sebaj, de ne adjam fel az a lényeg...Mivel első tizesem ez, nem tudok viszonyítani, illetve a Vivi-s részidőmet akartam produkálni (43 perc). A kánilkula már zavarbaejtő kedvességgel próbálja megszárítani az izzadt polómat. Megköszönöm neki, de nem kell... 8 km után már folyamatos hidegrázás, tüdőszúrás, fejfájás...na, támadtak a negatív hadsereg katonái. Meglátok előttem egy sétálót. Na nem, ezt nem akarom. Felbuzdítom egy kicsit a kollégát, s ettől én is erőre kapok. Éljen, hallom már P.A. hangját, közeleg a cél, és közeleg az első fordító. Szerencsére sok ember szurkol, s mivel előttem, mögöttem senki, így biztos nekem! :-) Ettől újra erőre, kisebb léptekre és gyorsabb tempóra kapcsolok...valahogy a szurkolóktól a futólábak könyebbek lesznek, s észrevehetően gyorsítanak..afene.. :-)
Aztán hátat a célnak, s neki a Margithídnak. :-( De nem sokat, csak párszáz méter...de, szemből futók! Nézem az arcokat: megviseltek, fáradtak, de küzdenek! Küzdök én is. Fordító. S immáron a cél felé robogok...tempó gyorsít, mert előttem lassítanak..meg tudom őket előzni? Győz bennem a versenyszellem, márcsak párszáz méter, ki kell futni magam...gyorsítok. Tüdőm már nem bírja a kötelező feladatát ellátni, nem haragszok rá csak mert fáj. Hadd fájon! Utolsó száz méterre honnan maradt erőm sprintelni, nem tudom, de beértem. Óra lekapcs, majd hörgések közeptte nyelem az oxigént. :-) Pár lépés, megnyugszom. Mikor a befutó banánt és italt veszem át, már mosolygok. Igen, megcsináltam! Órára nézek: 42:30. Nem rossz, "ez van, ezt kell szeretni". Persze, már örülök az eredménynek, mert nagyon embertpróbáló volt a pálya, az időjárás, nem voltak túl jó körülmények...csak hogy magyarázzam magamnak ezt a béna időt. :-)


Chip leadás, majd eszmecsere Ildivel és a belesétálós kollégával. Utána levezető kocogás, szurkolás a befutóknak, majd eredményhírdetés. Kemény 11 percet vertek rám 10 kilin..hát van hova fejlődni. :-) Majd legközelebb!

Átöltözés, görkoris futam megtekintése, miközben egy kedves lánnyal beszélgetek a görkorizás pesti lehetőségeiről, ami igencsak lesújtó, de valahogy kedvet kaptam hozzá, hogy kipróbáljam...

Hazafele menet az eső utolért. Gondoltam, jöhettél volna sokkal elébb is, mert a léghűtés nem volt elég..de csak mosolyogtam, mert nem szeretném, ha bosszúból jeget kapnánk a Kékesen vagy a Délibábon.

Most itthon már. Körömvirág krém a lábamon, ülök a gép előtt, hallgatom a csángó zenét, s miközben becsukom a szemem, még futok...