Egy kicsit megkésve, egy kicsit a feledés homályában, ha lassan is de elkészült: beszámoló az idei Ultrabalatonról.
A füredi 48 órás után azt írtam, h egy laza, vidám pecsenyés ultrabalatonom lesz az idén. Aztán, úgy alakult, h pár hét után éreztem magamban újra egy kis erőt, így elhatároztam, h megpróbálom egy kicsit tempósabbra venni, persze a vidámságról nem lemondva. Igenám, de vmivel nem számoltam: a jótifuti szervezésével. Nagyon sok energiámat leszívott, fejben sem tudtam igazándiból felkészülni, pedig egy ilyen versenyen ez nagyon fontos dolog lett volna. Nem panaszképpen írtam, mert szívesen és örömmel csinálom, csakhát sokan mondták, h el kellene döntenem, h mit akarok: versenyezni, vagy szervezni. Szóval nem készültem fel rendesen fejben. A melegtől nem féltem, eddig úgy tudtam, h bírom a meleget, meg tapasztalatból tudtam, h megfelelő hűtéssel, folyadékfogyasztással nem lehet nagy gond. Sok mindent bebuktam, de ezt majd később.
A “rendszámot” már szerdán felvettük, h pénteken legyen idő pakolni, időben lefeküdni, hiszen a hajnali 3 órai ébredésnek még a gondolata is nagyon fájó volt. Mivel egy “elmebeteg” ötlettől vezérelve úgy döntöttem, h kísérő nélkül vágok neki, gondosan zacskóztam az előreküldenő cuccost: bekevert hypotóniás italt, nutrixxion gélt, x-oxygént, egy-két helyre energiaszeletet, meg pár apróságot.
Az ébredés tényleg fájt is rendesen, de odaértünk időben, sikerült kényelmesen összekészülődni, pacsizni. A tervezett pulzus 140 körüli volt, igyekeztem már az elején is tartani, nem elrohanni az elejét. Jól ment a futás, Vászolyon az Unixsport-osok szépen odarakták magukat, mint frissítőpont. Volt ott vasaló, kő, hal, csont, fű, minden mint szem, szájnak ingere. Jót kuncogtam, mentem is tovább. Az asztalokról sok mindent nem vettem el, ha volt dinnye, arra rácuppantam, meg paradicsomra, néha egy kis mazsola, ezaz befigyelt. A sótabit óránként toltam magamba, ahogy a gélt is. Ittam mindenhol becsülettel, kulacsfeltöltés is megvolt, a hűtésre is igyekeztem figyelni. Már amennyire lehetett, hiszen egyre nagyobb lett a meleg, a fél liter két frissítőállomás között igen kevés kezdett lenni. Szilvi szép lassan elhúzott, én nagyon sajnáltam az állomásokon eltöltött időt, de sok választásom nem volt. Vonyarcnál Márkus Öcsiéknek örömködtem, jó kis színvonalas frissítőt hoztak össze, a fröccsből ittam volna szívesen, de nem mertem. Keszthelyen 6:33-as részidővel értem be. Azaz vmennyire még tartottam a tervezett időt. Aztán szép lassan kezdett beütni a krach, egyre nehezebben ment a futás. Elkezdett rázni a hideg, belül meg úgy éreztem, h a testem elolvad a forróságtól. Szorított a mellkasom, levegőt alig kaptam. Ergo a kiállás szélére keveredtem. Azon járt az eszem, h mi a fontosabb az eredmény, a teljesítés, vagy az, h kicsináljam magam teljesen. Felhívtam Editet, próbált önteni belém egy kis lelkierőt. Futni szinte képtelen voltam, magyarul egy kilométeren belül jó ha 400 métert sikerült összekaparnom. Berénynél összecsuklottak a lábaim, csak néztem ki a fejemből. Jópáran odajöttek, bíztattak, nógattak. Úgy éreztem magam mint egy ketrecharcos, akit kiütöttetek (bocsi, ezt nem tudtam kihagyni). Feltápászkodtam, vánszorogtam tovább. A tervezett idő messze került, Edit is elsuhant mellettem, jó volt nézni, ahogy könnyedén fut. Örültem neki, h végre úgy megy neki az UB, ahogy már két éve kellett volna, h menjen. Rámtört a hányinger, a sok meleg cucc a gyomorban elkezdett “dolgozni”. Lupusz erőltetett belém egy Aszpirint, kezdett sötétedni, bíztam benne, h akkor egy kicsit sikerül összekapnom magam. Már tudtam végre futni egy kilit is, kezdtem feltámadni. Hirtelen feltűnt Andi, Edit kísérője, mondta, h pár kilire vannak előttem. Elhatároztam, h megpróbálom utolérni Editet, aztán majd együtt futunk be. Az ötlet remeknek tűnt, egyre tempósabban sikerült futni. Néha ránéztem az órára, az öt perces ezrek elfeledtették a délutáni szenvedést. Sikerült előzgetnem, meglepődtem, h Csika mellett sikerült elfutnom. Majd feltűnt végre Edit is, egy kis örömködés, megkínált egy kis géllel, a gyomrom viszont figyelmeztetett rögtön, h nem kellene annyira örömködnöm, azért nincs annyira minden rendben. Az együttbefutás végül elmaradt, lendületben voltam, úgy gondoltam ki kell használnom a lehetőséget. Így robogtam tovább, egyre éhesebben, hiszen képtelen voltam bármit is enni. A méz, a gél, már a számból is kifordult, le se jutott, a dinnye, banán, még csakcsak, de aztán más már semmi. Elvigyorogtam magamban, h érdekes lesz így beérni..Aztán egy ismerős mozgású fickó tűnt fel előttem. Nem akartam elhinni, h Gyalog az. Nógattam egy kicsit, aztán mentem tovább. Nem hittem, h utolérem, bár tudtam, ha újra feléleled, akkor képes 4:30-asokban is repeszteni. Végre Kenese, végre a barátaim, Ági, Bandi, Lajos. Jó lett volna velük egy jót csacsogni, de most nem lehetett. Gyalog zúzott el mellettem, mennem kellett tovább. Aztán vhol Fűzfő környékén visszaelőztem, próbáltam egy kis futásra ösztökélni. Sajnáltam nagyon, mert tudtam, h nagy reményekkel érkezett erre a versenyre. Igaz, ahogy sokan mások is. Hajnalodott, kezdett újra melegedni, nem nagyon akaródzott újra a hőségben futni. Azért a tihanyi emelkedőkön még vissza, vissza néztem, h jön-e Gyalog, a harmadik helyet már nem akartam kiadni a kezemből.. Igaz, mikor megtudtam, h Vajda Zoli meg előttem öt perccel előttem ért be.. De végülis számomra már az is csoda volt, h körbe értem, így asszem nem lehetek elégedetlen.. Nagyon..Viszont csalódott vagyok, voltam, továbbra is. A célba érkezés örömteli volt, megittam a juti sört, majd visszaindultam Bozóttal, Edit elé. Az emelkedőnél jött is, nagyot futott, bár számomra nem meglepő, felkészült, nagyon akarta ezt az eredményt, kétségem nem volt az eredmény felől.
Számomra ennyi volt az idei UltraBalaton röviden összefoglalva, sok tanulsággal, újabb tapasztalatokkal. Hogy hibáztam-e, h kísérő nélkül vágtam neki? Eredményesség szempontjából hatalmas baki volt. Érzem, tudom, minden nagyképűség ellenére, h a 22 óra benne volt a lábamban a meleg ellenére is. Viszont az ősszel, újra egyedül leszek. Sőt még jobban, mint az UB-n. Tehát építkezni kell ebből, átgondolni a leendő taktikákat.
Köszönöm mindenkinek azt a sok szeretetet, bíztatást, amit adtatok az út során!
naaaaa...az azért, hogy elsuhantam melletted enyhe túlzás: konkrétan nem túl kedves szavakkal tovább zavartál... :)) egy szavadba került volna és maradok...
Nagyon örülök, hogy a vége azért már viszonylag jól alakult: jó volt látni amikor újra nekilendültél.