Volt idén nyáron is egy svájci hatnapos, ami azért megér néhány posztot, mégiscsak az év legélménydúsabb versenye volt.

A 2009-es Swiss-O-Week után rendhagyó módon nem három, hanem csak két évvel következett a következő felvonás. Ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy 2012-re Svájc nyerte el a Világbajnokság rendezési jogát egy kevésbé extrém és izgalmakban szerényebb helyszínnel, így az arra az évre jutó SOW a VB kísérőrendezvényeként funkcionált volna elveszítve ezzel látványverseny jellegét. Szóval inkább áttették az egészet 2011-re, helyszínnek pedig a Flims-Laax-Falera környéki erdőségeket, pusztákat és kősivatagokat jelölték ki, nagyon helyesen.

Sajnos a SOW nem a legolcsóbb nevezési díjjal büszkélkedő versenyek egyike, ráadásul a tavalyi nagy nyugdíjmentésből adódóan sikeresen buktam a munkahelyemet is, kellően bizonytalanná téve ezzel az egész elkövetkezendő évet, de szerencsére gyorsan megoldódott az állásproblémám, így nyugodt szívvel nevezhettünk be a svájci hatnaposunkra. Tódi helyett idén Tojás csatlakozott hozzánk, így utaztunk hármasban a hosszú úton. Rajtunk kívül még a szokásos Meichl Marci féle hármas nevezett Magyarországról, ők is már rutinos SOW-osoknak számítanak.

Kategóriaválasztásnál az elménk elborultabb része győzedelmeskedett, maga alá gyűrve a túlélési ösztönöket is. Az elmaradt téli alapozás, a gyatra edzésmunka és a folyamatos térdproblémák ellenére is simán bevállaltuk az Elit kategóriát. Ha már kimegyünk olyan messze, akkor hadd szóljon. Persze voltak racionális érvek is: az Elit kategóriát mindig kiemelten kezelik, idén például a férfi/női junior és felnőtt eliteknek a nulladik napon rendeztek egy tömegrajtos prológot, ami beleszámított az összetettbe is, ezzel gyakorlatilag hétnapossá vált számunkra a SOW. Továbbá a leghosszabb pályák sosem hagyják ki a versenyterepek legcsemegésebb részeit, legyenek azok bármilyen messze a célterülettől. Értelmes helyezést elérni alacsonyabb kategóriában sem lett volna semmi esély, és ha már úgyis ronggyá vernek minket, akkor inkább a legjobbak verjenek ronggyá. Merthogy voltak legjobbak is, a komplett svájci válogatott is nevezett a versenyre: Daniel Hubmann, Mathias Martz, Fabian Hertner, Simone Niggli és hasonló nevek figyeltek ott mellettünk a rajtlistában.

Az első versenynap július 31-én vasárnap volt, előtte szombaton a prológ, azelőtt péntek délután pedig volt még egy edzőverseny jellegű esemény is Chur óvárosában, ezt a futást még beterveztük magunknak. Ehhez is számoltuk ki az indulást. A tervezett hajnali 6 órás indulás természetesen csúszott két órát, és a 10 órás menetidőből is végül 12 lett, köszönhetően az osztrák autópályákat elözönlő 80-as tábláknak és a német szakaszt megbénító dugóknak. Este 8-ra már ott is voltunk Churban, így még épp láthattuk, ahogy a rendezőség utolsó embere csomagolja össze a célfeliratot. Erről a játékról bizony lemaradtunk, de sebaj, legalább az amúgy eléggé borsos nevezési díj nálunk maradt, az óvárost meg majd bejárjuk gyalogosan a pihenőnapon. Futni meg fogunk eleget az elkövetkezendő napokon.

Aznapra nem maradt más hátra, mint megkeresni a kempinget, becsekkolni és sátrat verni. A korábbiakkal ellentétben idén a rendezőség nem vesződött ideiglenes sátortábor kialakításával, csak adott egy linket egy kempinghez, bizniszelje le mindenki maga a szállását. Ez a kemping Trin Mulin mellett volt, jó messze a versenyközponttól, kicsit kinn a világ végén. A hely nem volt teljesen ismeretlen számomra, ugyanis anno 2003-ban innen pár száz méterre volt az akkori Világbajnokság középtávú száma, mikoris tesómat próbáltam beszurkolni a döntőbe. Akkor még nem létezett ez a kemping, most sem volt valami hatalmas kiépített valami, egyszerűen az erdőszélre a kukoricaföld mellé felhúztak egy nagyobb faházat egy-két kiszolgáló épülettel. A helyet egy kisebb tavacska és néhány játszótéri ojjektum dobta fel, valamint a helyiek állatállománya (pacik, csirkék, egyebek). A kilátás gyönyörű volt, egyik oldalt csodaszép fenyves, másik oldalt hatalmas sziklafalak. Lehetett bámészkodni rendesen.

Mire végeztünk lakóhelyünk felállításával, és a temérdek cucc kipakolásával, kellően be is sötétedett, valamint az eső is némileg nekieredt, ne unatkozzunk már az első éjszakán sem. A nagy versenyre való jelentkezés másnapra maradt, a prológ úgyis csak délután rajtol, lesz időnk bőven.