avagy azért fürdőruhában már hűvös van odakinn :))

Arra gondoltam, ha már így itthon vagyok és szünet van, beillesztek egy jó kis wellness hetet. Kis futás, úszás, azon is filóztam, hogy a bringám leporolom, de abban most nem vagyok biztos, hogy működni fog. Azért még nem adom fel :))

Délelőtt futottam. Ez a futás most olyan "semmilyen" volt, futottam egy 10-est, 5:40-ben, oszt' jóvan. Nem volt rossz, nem volt különleges. De rosszul sem esett, na.

De a délutáni úszást már vártam, mert legutóbb ugye csúfos véget ért a fürdőkomplexum-látogatás, aztán meg a hosszú hetek miatt nem úgy alakult az időbeosztásom, hogy az úszás-kompatibilis legyen. Na, de most!!
A fürdő, ami miatt nyáron nyavalyogtam, hogy zárva volt, most frankón megújult. Átalakult az előtér, az öltözők, újak lettek a csempék, járólapok. Kis igényeskés lett, egyre inkább modern, és egyre kevésbé szocreál (hiába no, vagy 24-25 éve járunk oda kisebb-nagyobb időközönként).
Hasonló edzést terveztem, mint múltkor: 200-200m mellúszós bemelegítés és levezetés között csináltam 8×100m-t 25m hát, 25 mell, 25 "gyorsnak látszó kapálózás", 25 mell. A hát egyre jobb. Mintha már nem keresztbe úsznék a medencébe, és próbáltam úgy csinálni, hogy szép is legyen, illetve laza. Ez utóbbi sikerült, az előbbi, no: mégsem leszek sose Egerszegi Krisztina :) Sebaj.
A gyorsban is fejlődést értem el. Most 3-as levegővel próbálkoztam. Nem ment rosszul, de a jobboldali levegő határozottan jobban ment. NA, ugyehogy ér valamit a gyakorlás?? :) Most már azt is éreztem, hogy van erő a húzásokban, és fuldokolni se fuldokoltam. Sőt. Ezúttal sem akart senki sem kimenteni, szóval titkon remélem, hogy azért kívülről sem tűnik nagyon veszélyesnek amit művelek, noha sejtem, egy úszásoktató vadul tépné a haját, ha látná, mit művelek. De én továbbra is makacs vagyok, és kitartó, szóval remélem fog ez menni. Csak gyakorlás-gyakorlás-gyakorlás, ahogy Pen is írta a múltkor.
Szóval élveztem, és jólesett, meg sikerélményem is volt.
A tempó mondjuk még szigorúan monoton lassuló volt, de ez legyen a legnagyobb baj.

Aztán kimentem a kinti medencébe, ami jó meleg volt, de kinn már kissé valóban hűvöskés van fürdőruhában. Kár. Most már tuti, hogy itt az ősz-tél, korán van sötét is :( De azért lehetséges, hogy jövő nyárra megtanulok kicsit normálisabban gyorsúszni???

... hetente egyszer badizom :o)

Nna, ha ezen a fantasztikus kis rigmuson kívül még némi izom is épült rám ma délután, akkor igazán megérte.
Azért jó volt. Mert az van most kitalálva, hogy péntekenként konditerem, hétvégén hosszú futás, meg úszás kombó. Mondjuk a mostani időszak még nem pont ilyen lesz, mert holnap ugye meló, aztán viszont őszi szünet, és lesz úszás jövő héten -remélhetőleg- kétszer is.

Ma meg leballagtam a terembe, és majdnem azzal kezdtem, hogy sarkonforulok, mert annyian voltak. De mindenütt. A különböző súlyzós kínzópadokon, de az összes kardiós gépen is. Aztán vettem egy mély levegőt, csak kértem egy öltözőkulcsot, aztán átvedlettem. Mondjuk az egész nem tartott több, mint 93 másodperc, tekintve, hogy innen kb. 17 méter a konditerem ajtaja, és így nagyjából el tudok készülni itthon, de azért egyhosszúnaci meg egy dzseki csak volt rajtam. Ezalatt a kb 93 másodperc alatt egycsapásra megszűnt a tömeg, ahogy kiértem, csodák csodája. A 3 futópadból 2 szabad volt, szóval uzsgyi. A futópadon ugye 7 kili a tűrésküszöböm (meg amúgyis épp annyi kellett most a heti 30-hoz), és ugye itt én nem szeretem a monoton egyenletest, tehát valamit bele kell rakni. De most nem akarok gyorsítani, a tél nem arról szól. De óóóóó, hisz van itten egy emelkedő funkció!! Hát, játsszunk vele!! 14×200m extrát akartam belefutni, úgy 1-től 10-ig (mi az vajon, fok vagy % ??) még gond nélkül ment a dolog, 10-nél eljött a lélektani határ, és kezdett keménnyé válni a dolog. Így aztán a 11-12-13-14 százalék/fok nem került kipróbálásra, maradtam 10-en. A sebesség meg közben 10,5km/h-ról 10-re csökkent, de azért nem rossz dolog 10km/h-ban nyomni a 10fok/százalékos emelkedőt. Ugyehogy?? Aztán elfogyott a 14×200, még futottam kicsit, meg vagy 200m-t gyalogoltam, majd mikor lejöttem a gépről vittek a lábaim. Nagyon bulis volt.

Kicsit regeneráltam magam a mosdóban, meg cseréltem pólót, és visszamentem még egy háromnegyed órácskára kicsit hasizmozni, hátizmozni meg karizmozni, és jól is esett, csak tartok tőle, hogy holnap csupa erő meg izom helyett csupa erőtlenség és izomláz lesz :o)

avagy a japán túrista és az égett pogácsák esete.

Azért szerencsém volt: elvittek engem is, nem csak a pogácsáimat. Persze alig szálltam be a kocsiba, máris a kaját követelték rajtam a srácok. Aztán meg az a bajuk, hogy égett. Vagyis bajnak nem baj, mert eszik, mint a cukrot, mert amúgy jó, de hát csak égett. Mondjuk szerintem nem volt az égett, csak egy kicsit sötétebb világosbarna, és amúgyis csak az alja. Az is csak azért, mert Anyával beszéltem telefonon, és nem akartam félbeszakítani. De aztán a pogácsa nap végére maradéktalanul elfogy. Hogymikvannak.

Szóval mentünk Szolnokra. Régóta nem volt együtt a csapat. Most végre ismét, ha nem is a szokásos felllásban. Jó volt a hangulat a kocsiban, mint mindig, beszélgetések, tervezgetések. Megpróbálnak meggyőzni, hogy hosszút fussak, én meg megpróbálom elmagyarázi, hogy nem a méret a táv a lényeg. Amúgyis kezdek pihiüzemmódra áttérni, és így is van vagy 40 kilim a hétre, szerintem az tökelég.
Megállunk Kunszentmártonban V42-nek vonatot fotózni, majd pedig a Pennybe kaját venni. V42 felfedezi, hogy lejárt szavatosságú cuccok vannak a diós tekercsek között, ezt jó félhangosan meg is jegyzi, én meg rákontrázok, hogy szóljunk-e a fogyasztóvédelemnek. Mire megjelenik egy alkalmazott és gyilkoló tekintettel kezdi el kiszedni a 18-ai szavatosságú tekercseket a 29-eikeiek közül. Nem pontosan értem, miért nekünk kellene kellemetlenül éreznünk magunkat.
9 után érünk Szolnokra, a Tiszaligetbe. Szinte sehol senki. Aztán csak kiderül, hogy lesz itt valami, lassan csordogálnak az emberek, nem túl sokan. Nevezés, átöltözés, didergés. Valami baromi hideg van szép az idő: süt a nap, szikrázik, körülöttünk az az őszi hangulat. Kicsit megijedek a pályarajztól, de megnyugtatnak, hogy nem fogok eltévedni. Reméljük.

Vacillálok, hogy mit vegyek fel, mi maradjon nálam, végül elviszem a fényképezőgépet. Meg felveszek hosszúfelsőt, széldzsekit, sálat. Ügyeskislány, nehogy megfázzál. Azt nem fogok, de miután az 1. km végére olyan melegem van, széldszekit és a sálat leveszem, most köthetem a derekamra. A fényképezőgép sem kifejezetten optimális útitárs, időnként önként bekapcsolódik. De azért, ha már nálam van, fényképezek: mögöttem a srácokat: BI-t és Robit, ők lazáznak. Ja. Futás közben, akárcsak a japán túrista. A srácokon kívül a tájat, hisz az útvonal elején a töltés csodaszép. Meg tesztelem a cipőt, milyen terepen, de a megfejtés majd a cipőtesztes beszámolómban olvasható október végén. Aztán átmegyünk egy másik szakaszra, az már nem olyan klassz: az elején egy forgalmas út melleti kerékpárúton halad, majd ilyen töredezett aszfaltféleség, majd vékony 1 sávos keréknyom váltja fel, ez már ismét terep. De itt már jön a fordító, lehet szemből az előttem, mögöttem forduló srácokat is fotózni. Mindezenközben a tempó nem gyors, cserében viszont élvezem a futást, és csak ezért jöttem. Aztán egy ponton majdnem elkavarok, ekkor bevárom a mögöttem futó srácokat, hogy akkor merre is?? Persze kiderül, hogy arra is lehet menni, amerre eredetileg akartam (arra is megyünk), csak a helyiek ismerik a rövidebb utat a hídon át :) Sebaj. A hangulat még mindig jó, és lassan visszatérünk a kivezető szakaszra. Megjelennek újból szemben azok, akik második körükre indulnak, újabb fotók, majd lassan beérünk. Illetve csak én, a srácok mennek még egy kört. Nekem elég ennyi. Nem mintha nem bírnék még egy kört, de jobb ez most így. Majd futok még télen, koratavasszal hosszúakat. Nem kell az nekem mindig.
Én tehát beérek, próbakönyv vissza, kényelmes átöltözés, majd kiállok várni a srácokat, meg befutó-fotókat készíteni. Közben elmajszolok egy kiflit, meg egy téli sportszeletet, ez utóbbi illik az időjáráshoz. Lassan persze érkeznek a srácok, mikormár majdnem szétfagyok.

Miután mindenki beér, átöltözik, indulunk haza, pedig Zoli majdnem kitalálja, hogy menjünk át a szomszéd faluba másik 5próbát futni, mert neki még 2 pont kell az utolsó ajándékhoz... Én inkább már hazafelé jönnék: éhes, álmos vagyok. Mivel ez nem csak saját igényem, lassacskán kocsiba pattanunk, és hazajövünk. Még egrecírozzák kicsit a pogácsámat, amely végül az utolsó szemig elfogy, meg persze megint akadnak olyan mondatok, amelyből nem lehet jól kijönni :)) Meg további közös edzések, tervek és egyebek.
Szóval ez is jó volt :))

Azt hiszem, én napenergiával működök. Csak - ha tudományosan tekintem a kérdést, azt nem tudom pontosan, hogy hol vannak a napfény-kollektorok. Talán valahol a lelkemben. :)

Mindenesetre, ha süt a nap, akkor valahogy minden mosolygós, ha meg szürkeség van, és minden szürkéskék, szürkészöld, szürkésszürke, akkor az én hangulatom is az.
Ebben a formában, nekem az lenne az optimális, ha a tél helyett egy hosszabb ősz, majd rögtön azután a tavsz következne. Jó. Rábeszélhető vagyok dec. 20 és jan. 4. között 2 hétnyi hóesésre, természetesen utána szikrázó napsütéssel!!

Szóval tegnapelőtt és ma is azt kiabált a napfény, hívott, csalogatott, hogy menjek ki futni. Friss voltam és lelkes, és élveztem a futást, nem agyaltam azon, mit kéne most helyette csinálnom, és nem vártam, hogy mikor-érek-már-haza. Hétfőn a töltésre mentem, a Tápéi kútig, majd az aszfalton szaladtam haza. Béke volt a töltésen és csend. És szikrázó napsütés.
Ma Újszegeden szaladgáltam, át a Ligeten, hosszan a Főfasoron, majd le a Holt-Maros parjára. Itt már árnyék volt ugyan, de fantaszikus volt a víz mellett a fasor, meghogy minden rozsdabarnában tündökölt. Majd elkocogtam a töltésre, azon szaladtam végig a hídig, majd haza.
Nem voltak ezek olyan nagy futások. Tán 8,5 és 10km, de csak úgy vittek a lábaim, olyan jólesően. De mégis valahogy ezek a futások azok, amiért érdemes ezt csinálni, mert nagyon sokat adnak az embernek, főleg, amikor egy ilyen hosszú héten kell magát végigverekedni.

És hagytam magam rábeszélni a vasárnapi szolnoki futás 5próbára, a Csapattal, a Szegedi Szekcióval. Újra együtt, meglepi-pogácsával, bár én "csak" a 14-es távon, és azt se gyorsan. De futni jó :))

...avagy a napsütés, a piros póló és a gyors cipő ünnepe :)

Jó kis verseny volt ez a mai. Igazából kivételesen nem is volt semmi nyűgöm, eltekintve az egyre halmozódó alváshiánytól, de az meg már délelőtt 9 után kevéssé befolyásolja létezésemet. Lenkeanyu meg is jegyezte, hogy úgy sugárzik belőlem az Erő. Mondjuk ez így talán túlzás, de ekkorra túlvoltam némi társasági élményen, endorfin-löketen na, meg fel voltam töltve napenergiával. :)

De ne rohanjunk ennyire előre.
Úgy alakult, hogy vonattal megyek fel, de aztán tegnap este 22:18-kor rájöttem, hogy Nyársapát és Cegléd között pótlóbuszok szállítják a tisztelt utasokat. És bár ez frankón be van ám építve a menetrendbe, azért nekem az a tapasztalatom, hogy nem megy ez ilyen gördülékenyen, úgyhogy gyors' kitaláltam, hogy inkább buszozok, és találtam is egy buszt, amihez ugyan 5:30-kor kellett kelni, 6:30-kor indult, de SEHOL NEM ÁLLT meg (csak még itt Szeged külvárosában), végig zúzott a pályán és 8:40-re fenn volt Pesten. Addig meg aludtam egy jót! Aztán még reggelivásárlással is benn voltam 9:30-ra a Margitszigeten. És legalább igényes buszoztam, metróztam, meg még combinóztam is (V42, na erre varrjál gombot :) Asszem ez a kombináció a tömegközlekedés csúcsa. :)

Aztán a Margitszigeten néztem az eseményeket, meg érkezgettek lassan az ismerősök. Melegedett az idő, sütött a nap, aztán egyszercsak ott álltunk a rajtban. De előtte még megkértem Sepit és Zilacit, hogy majd készítsenek rólam futós-mosolygós képet a verseny alatt, amin látszik a cipőm is. Ekkor még nem tudták, hogy titkos fotópályázaton vesznek részt, ui. a gépház kiadta nekem feladatba egy ilyen témájú kép készíttetését. Meg aztán fényképeztek a BSI fotósai is, meg az úton-útfélen szurkoló ismerősök. Húúú, remélem, özönlenek majd a jobbnál jobb fotók, a Gépház képei között már találtam egészen jókat :)

Szóval ott álltunk a rajtban, ott volt Skam, meg pár FB ismerős, aztán mi Pennel nagy bátran előrementünk. Pen azt mondta 5 percesben szeretne kezdeni, és majd gyorsítani, émmeg épp ellenkezőleg, szeretek gyorsan kezdeni, aztán nem szeretek belőle meghalni elfáradni, de általában ez lesz. Aztán beindultunk, mint állat, úgy 4:30-40 környékére tippeltem volna az első kilit, volt is lelkifurim rendesen, mert az hagyján, hogy magamat kinyírom, de hogy ezzel esetleg Pent is, az csúnya dolog. Ezzel szemben 5:06-kor találkozutunk az első táblával, majd innen 3:56 perccel később a másodikkal. Na, tehát biztos bonyás ám pontosan elhelyezni ezeket a km-táblákat egy amúgy tökegyenes úton. Mondjuk főleg az elején érdekelnek a táblák tempóbelövés szempontjából, ahhoz meg már hozzá vagyok szokva, hogy a végére nyúlnak ezek a fránya km-ek. Aztán felcaplattunk az Árpád-hídra, majd le, majd nemsoká Pen lemaradt 3 kilinél, mert érezte, hogy be fog szúrni az oldala. Óóó, az enyém már szúr, de hős vagyok, megyek tovább mit sem törődve a fájdalommal (okoskislány). Aztán leelőztek páran, magam sem értem mér, bár azt sejtettem, hogy nem hasítok világbajnok egyéni csúcs időben, de nem is volt ez elvérás, igazából 46-48 perc közötti időt szerettem volna. Aztán jött a váltó/frissítő pont, meg a Margit-híd lábánál a szurkoló fiúk, itt úgy kellett csinálni, mintha most jó lenne nekem, mondjuk nem volt vészes, de azért éreztem a száguldozás hatásait. A cipőim vittek volna (jééé, nem is fájnak benne a lábaim!!), viszont a tüdőm megálljt parancsolt. Vagyis azt nem, de kompenzált. Ekkor (úgy 6 kilinél) beért Pen, és békés 4:50-53-as kilikkel haladtunk. Kevéssé beszélgettünk, bár szurkoltunk Kálovics Anikónak, megállapítottuk, hogy ő sincs hatalmas formában (3-4 perccel ment gyengébbet a tavalyinál, bár legyőzőre így sem talált, sőt előnye is 2-3 perc volt!), talán ezért nem az utcai futó világbajnokságon repeszt. Aztán jött a fordító, furcsa volt látni, hogy ahhoz képest, hogy mennyire kevesen vannak előttünk, mennyire sokan vannak mögöttünk. Mosolyogva szurkoltunk az előttünk/mögöttünk futó ismerősöknek, ez erőt adott mindenkinek, meg az is, hogy fogyott a táv. Aztán Pen sajnos ismét oldalszúrásra panaszkodott, de nekem meg épp itt jött a lendület, és mentem, ahogy bírtam. Ez egy 4:42-es kilit jelentett 9.-re, majd feltornászni magam a hídra, az kemény volt, viszont lefelé, jaaaj, az a lejtő 4:30 környékén :) A befutó közelében még szurkoltak páran, pl. Zilaci (hogy tud valaki mindig ott lenni, ahol szükség van rá??), úgyhogy innen már nem lehetett nem rohanni!!! Így aztán még 60m-nyi rekortán, és kerek 47 perc alatt értem be. Az pont 46 és 48 között van, tökjó :)) Aztán mögöttem pár másodperccel jött Pen is, tökjó!! :) Érem, meg víz-víz-víz, meg Sepi csinált pár Asics-focused képet a testvércipőkről :))
Még pár ismerős, kis társadalmi élet, meg hamar visszaszerzem a kabátom, cuccom, mert azért napsütés ide vagy oda, én fázom kicsit.

Lenkeanyuék hoztak haza, köszönet nekik, nagyon kellemesen, gyorsan hazaértünk.
Szép nap volt, remélem, nem csak én gondolom így.

...de tegnap el akartam mesélni az edzést, csak megnyomtam valami gombot, és elszállt az egész. (kivételesen én voltam a hibás, nem a szoftver. Vagy mégse?? :)

Szóval tegnap végre bepótoltuk a pénteki résztávos edzést Zolival. Azért bírtam, amikor idetelefonál 16 óra 42 perckor, hogy ő már fel öltözve, lábán a cipő, mikor találkozunk?? Ezen a ponton persze vázoltam, hogy nekem meg még nincs a lábamon a cipő, tehát kidumáltam egy 16:55-ös rajtot. Bár a helyes tippelők között nem fogom kisorsolni az Asics tesztcipőmet, de azért lehet tippelni, vajon ki késett (többet)? :o)

Szóval 5 körül indultunk, és a cél a SZEOL-pálya volt. Kisebb bemelegítés után jutottunk el a célponthoz, és ismerkedéssel kezdtünk. Neeem, nem egymással ismerkedtünk, hanem a pályával. Zoli oda volt, meg vissza kétszer, kb, mint mikor egy kiskölyök új kisautót kap :) Mindenesetre tényleg szép a pálya, kis igényes, sávok felfestve, meg még vizesárok is van az akadálynak, de bakker, az olyan mély, hogy félnék, hogy belefulladok. De persze nyáron jó frissítésnek :)

Egy laza kör után nekiálltunk az "edzésprogram"nak, ami a 8×400gyors/400laza volt. Persze csak saját kútfőből, mert gondoltam, felpörgök még egyszer a női futógála előtt, talán így utoljára az őszi szezonban. Ja, mellesleg vittem az új cipőmet, vagyis az vitt engem.
Az első gyors kör 1:48 lett, hát nem egy világbajnok idő, de nem igazán éreztem még a ritmust. Aztán pihi, aztán nem fogom végigírni a 8-at, részidőkkel, érzésekkel, nyugi. De jó volt. Belemelegedtem lassan, elkezdtem élvezni a gyors köröket, a jóleső, és nem fájó küzdést, és ez 1:40-44 közötti időket adott. Teljesen jó volt. A cipő vitt, nem volt vele gond, bár arra csak utólag jöttem rá, hogy nehéz azért ám a cipőre koncentrálni, miközben gyors 400-at futok :) Mindenesetre, mintha már nem nyírta volna a lábamat, csak a meglévő vízhólyagomnál babrált, de ase fájt, és ez a lényeg. Talán összecsiszolódunk végre?? Jó lenne. Mindenesetre most megadtam neki az esélyt, hogy pihentetem vasárnapig, addig begyógyul a lábam, és aztán vasárnap megmutathatja, mit tud aszfalton 10 kilin :) Nincsenek nagy igényeim: nem kell egyéni csúcsot futnia :o)
De ne szaladjunk előre, hisz volt még egy utolsó kör, amikor nem tudom honnan jött az erő, meg a lelkesedés, meg a még-egy-kicsit-belehúzok érzés, és 1:37 lett a vége. Most nem lapozgattam vissza nyárra, hogy 1:33-35 körül hol van a 400-as PB-m, de ez egy klassz kör volt, és még szét se harcoltam magam, és mellesleg ősz is van, formában se vagyok már annyira...

Közben Zoli is élvezte a helyzetet, a körök többségét velem kocogta, a 6. és a 7. körben húzott el, hogy fusson egy 1:22-es és 1:17-es karikát :)) Na, persze, akinek ilyen az alkata, és még szereti is a pörgést, attól el is várjuk :))

Aztán hazakocogtunk. Jó volt, telve adrenalinnal, tervekkel. Igazából Zoli zsongott be, hogy feltétlenül kéne minden hétre egy ilyen edzés, és tudom is, hogy sokszor el fogom még kísérni: hisz a cipőt is tesztelni "kell", meg van ott rekortán-csík, ahol lehet 100m-t futni, és azt is ki kéne próbálni :)))
Csak már egyre hosszabbak az esték és egyre hűvösebbek, és félő hogy a gyors edzések egyre sérülés-veszélyesebbek. Talán inkább tényleg célszerű már azokat a konditermes edzéssel összekombinálni.

Holnap viszont megyek úszni :o)

Na, nem mintha az előző nem az lett volna azzal maratonnal :-)

A szerdai futás után csütörtökön ismét pihentem, azonban péntekre laza 10-est gondoltam, benne 5×200m gyorsabbal. Végülis Zoli akart résztávozni, és eme igényét mellesleg a maratonom utáni kb. 73. percben jelentette be, amely ponton az én igényeim még inkább langyos vízre és puha ágyra vonatkozóak voltak. Mondtam, hogy majd pénteken visszatérünk a tárgyra, ám ekkor ő valami céges buliba keveredett, émmeg csináltam, amit akartam. Konkrétan elment a kedvem mindentől, amit a szemerkélni kezdő eső sem kifejezetten javított, de ekkor eszembe jutott a mentőötlet: megyek konditerembe. Ott eléggé kicsi valószínűséggel esik, és ha már ott vagyok, akár erősíthetek is. Elvégre is férne még rám egy-egy kisebb, csinosabb izomréteg itt-ott, nemá' csak a csontjaim látszódjanak állandóan.

A futópadon 6 kilit bírtam ki fejben, annyi elég is volt arra, hogy A Cipő tovább nyírja a lábamat, és megalkossa a vízhólyagokat mindkét sarkam belső élén. Mondjuk ezeket épp a gyors 200-ak folyamán művelte, de azok meg olyan nagyon jól estek, hogy vétek lett volna kihagyni. Aztán csak nagyon óvatosan csináltam pár hasprést meg hátra, karra pár feladatot bébisúlyokkal. Most azért még mindig érzem ezen részeimet, szóval nemhiába.

Tegnap egy újabb mozgásformához tértem vissza: meglátogattam a termálfürdőt úszási célokkal. Kitaláltam, hogy felpezsdítem az állandó "1000 mell" repertoáromat, és 200m mellúszós bemelegítés és levezetés között minden 100m úgy nézett ki, hogy 25m hát, 25 mell, 25 gyors, 25 mell. A hát meg a gyors még nagy küzdelem, a mell így jó volt mindig pihinek. Attól eltekintve, hogy hátúszáskor kötéltől kötélig mentem, gyorsúszáskor meg úgy 15-18m-nél már mesterséges lélegeztetésre vágytam, tetszett a dolog. Mondjuk, az kissé aggaszt, hogy ennyire nem megy még a gyors, de én meg hüje makacs vagyok, és csakazértis. Nem azért, mert abban akarnék majd úszni ezt-azt, attól még sejtem, messze vagyok, hanem mert ez a változatosság nagyon bulis volt, iszonyúan tetszett. A hát meg a kötelektől eltekintve egész sok sikerélményt okozott. Meg gondolom, jót tesz a hátamnak. Szóval jó kis edzés volt ez, főleg, hogy aztán még punnyadtam egy kicsit a termálvízben, majd keresztülsétáltam a lehulló levelektől pompálló ligeten. (na, ez kicsit költői lett, de tényleg olyan szép és békés őszi hangulat volt!)

Ma reggel már-már sértve éreztem magam, mikor megtudtam, hogy van ma csapatfutás, de nekem senki egyetlen szál sms-t se küldött. Aztán kiderült, hogy AZ a futás hajnali órán történt, amikor én még békésen szundikáltam, így Zolival szerveztem össze egy kocogást. Még jó is, hogy Hgabo épp 7,5 kilire költözött tavaly, mert most így hogy el kellett vinnem neki a múlt heti utazás költségeit, épp kapóra jött futás szempontjából. Szikrázó napsütés volt, csodaszép idő, lazán futottunk, nagyon jólesett. Főleg, hogy nem úgy értem haza, hogy leharcoltam magam, hanem még egész életképes is vagyok, csak jólesősen fáradtam el. Mondjuk A Cipő ma is dolgozott még, de érdekes mód futás utén nem fájnak a kidörzsölt részek, csak ott és akkor, úgyhogy csak alakul. Azt még nem tudom, holnapra fel merem-e megint venni, mert futnék egy hajszállal gyorsabbat, szerdán meg résztávoznék egyet... Majd látom.

Amit még le akartam írni az utókornak az az, hogy rámtört a keresztedzés-feeling. Most, hogy így ősszel már nem nagy célok vannak, de fáradt se vagyok, azon filózom, hogy visszavenném heti 3-ra a futást, lenne egy konditermes meg egy úszós edzésem. Persze nem mindenáron, csak ha jól belefér, mint most pl. (ööö, most jönnek a dolgozós szombatok is...) Mindenesetre régóta vártam már ezt a keresztedzős kedvet, most úgy tűnik itt van, és ugye addig ütjük a vasat, amíg meleg. :-)

... és a hét egyéb eseményei.

Hétfőn-kedden nem volt kifejezetten heves mozgásigényem. Alapvetően mindenféle helyváltoztató mozgással  nehézségeim voltak. Hál'istennek persze semmi komoly, csak pont úgy éreztem magam, mintha vasárnap futottam volna egy maratont. Nem értem :)

Szerdára helyreállt a rend, meg a lábaim is lelazultak, és ekkor már harmadik napja jártam futócipőben dolgozni. Sétálósnak jó volt a cipő, én meg -Zilaci tanácsára!!- megbeszéltem vele, hogy ezen három nap ismerkedünk, és aztán szerdán futáskor már nem töri fel megint a lábam. De most még nem árulom el, feltörte-e, különben nem lenne ember, aki végigolvasná a blogomat (persze így se biztos :), szóval tessék kicsit izgulni! :o)

Naszóval szerdán mellesleg hamar hazahoztak, émmeg bevetettem magam a városba. Egész pontosan egy óraszalonba vitt az utam, aztán onnan egy nem messze lévő másikba. TIMEX órát kerestem egészen céltudatosan. Történt ugyanis, hogy vasárnap maraton előtt kinéztem magamnak egy típust, amit mondjuk végülis itt nem lehetett kapni, vagy nem abban az árkategóriában, de legalább már végre konkrétan tudtam, mit akarok. És megvettem. Őt: http://www.timex.de/typo3temp/pics/6d4a49708c.jpg
Meglestem, Pennek tök hasonlója van, csak 50 körös. Tekintve azonban, hogy az 50 köröst röpke másfélszer-ennyiért lehetett megvenni, úgy döntöttem, hogy megelégszem a 30 körössel. Elvégre is évente max 2-szer futok maratont, és hát max 2 kilinként nyomkodok. Most hétvégén pl. órát se néztem. Ugye.

De az új szerzeménynek nagyon megörültem, főleg, hogy a rajtszám sarkán lévő TIMEX-utalványt is felhasználtam hozzá, és lévén szép idő, szép óra, szép cipő, pihent lábak, semmi nem volt, ami megmentette volna a várost tőlem, és a laza 7 kilimtől.
Az elején már megint fura volt az új cipő (jaaaj, lassan le is kéne vésni a gondolataimat, mert vannak!), aztán kikocogtam az Árvizi emlékműig. A maratonos pólómban, kellemes napnyugtában, békés, nyugis kis futás volt ez, de nagyon jól esett!!! Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a cipő átveszi az uralmat, és egyre gyorsabban szaladok. Tiszta sci-fi!!! :-) Persze senki ne gondoljon őrült rohanásra, csak gondtalan lebegős szaladásra, arra a jóleső félére. A második fele 1 perccel gyorsabb lett, de még így is besötéttedett, mire hazaértem, de legalább a világítást is kipróbálhattam a szép új órán.

Itthon aztán leltároztam a lábaimat, megvolt mind a kettő, és bár volt vízhólyagom, csak a szombati "alakult ki", de ase fájt, szóval szerintem kezdünk összecsiszolódni.
Holnap- ha nem esik, megnézem, hogy tetszik neki a pálya (nyugi, csak 5×200!), meg a hétvégén egyik nap egy laza 15. Meg úszni is szeretnék, oda ugyan a cipőt nem viszem, de az órát igen :o)

Viszont elszomorít, hogy este negyed 8-kor már korom sötét van, és attól tartok, idén sem fogjuk megúszni a hosszú, sötét téli délutánokat. De azért futunk majd akkor is. Mert futni jó :)

Igazából csak azért neveztem, mert a többiek is, és mert egyik alkalommal levezettem, hogy az eddigi maratonjaim közül a 2005-ös Plus volt a legjobb emlékű.

Aztán a többiek lemorzsolódtak, V42 lesérült, én meg a nyáron nem kifejezetten futottam hosszúakat. Mint a NIKE után is írtam, keveset edzettem, igaz, azok viszonylag gyorsabb edzések voltak. Összesen 4-5 db 20-ast, egy 27km-t meg egy 34-est tudtam felmutatni magamnak, mint hosszú futás, az elmúlt 3 hónap alatt. Jó hír, hogy ennek a nagyobbik fele az utolsó 6 hétben volt :)

A múlt hét viszont végképp nem sok jóval kecsegtetett. Görcsölt a vádlim, fájt a sípcsontom, majd mire ezekből kilábaltam (0 km keddtől-péntekig), szombaton futottam egy laza 6-ost a vadiúj cipőmben, amely feltörte a lábamat. Nem nagyon, de arra jó volt, hogy parázzak miatta. Viszont nyugodt voltam, mert laza maratont terveztem (amennyire egy maraton lehet laza...)

Beálltunk Hgaboval a rajtba a 3:00-3:30 zónába, és élveztük a hangulatot. :) Aztán elindultunk, és tömegével előztek meg az emberek, pedig én is 5:05-ben futottam az első 2 kilit. Akkor az tűnt lazának. A hídon utólért Szilvi019 (vele együtt kezdtük szinte: Ő azóta 100 kilit fut 9ó40 alatt, meg 3:30-as maratonokat, én meg megrekedtem ezen a szinten rövidtávon gyorsultam), akiről kiderült, hogy laza maratont tervez, ezért le fog maradni a mögöttem lévő 3:30-as iramfutókhoz. Miii? Ők még mögöttem vannak?!? Aztán ezzel a lendülettel előrement, és persze a 3:30-asok is megelőztek, meg se próbáltam velük menni. (jóóó, az felmerült, hogy vajon meddig bírnék 5:05-5:10-ben futni, de azt se ma akartam kipróbálni) Az 5 kilis időm 25:48 volt, aztán már csak ritkásan néztem órát. Ez is a taktika része volt: effektíve óra nélkül futni maratont :) Mondhatnám, hogy fogalmam se volt a tempóról, de igazából azt hiszem, eljutottam 5-ről a 6-ra. Már perc/km-ben :)

4 után tehát felhagytam az öngyilkos tempóval, még Szaszáékkal mentem úgy 5:20-ban egy ideig, de aztán őket is hagytam elmenni. Nagyon meleg volt, bár az első 2 frissítőállomáson csak "kötelességből" ittam, aztán már szomjas is voltam. A 15-ös fordítónál jó volt látni az előttem-utánam következő ismerősöket. A 30 kilis rajtnál, a váltópontokon és az útvonal több pontján meglepetésszerűen megjelenő szurkolókat. Köszönöm mindenkinek, ezek nagyon sokat jelentettek. Igyekeztem kommunikatív lenni, meg visszajelezni, inteni, mosolyogni, mert tényleg nem görcsölni mentem. A Sziget még jól lekötött, de aztán elkezdett zavarni a sok-sok híd, felüljáró, nem is rémlett tavalyelőttről, mennyi "szint" van ebben a pályában.

20-nál elkocogott mellettem Hiver, jó volt látni újra futni, majd a fordítónál láttam Pent, és "hagytam", hogy beérjen, vagy bevártam, nemtom, hogy korrekt. Na, ő nagyon sokat segített. Beszélgettünk, frissítettünk, lekötötte a figyelmemet, ott volt velem 5:30-5:40 tempóban, pedig ő sokkal gyorsabban is tudott volna menni. Köszönöm Pen, nekem egész gyorsan telt az a pár kili, és fejben sokat segített a jó társaság!! Aztán 27-nél Pen elment, és lassan eljöttek a 3-assal kezdődő km-ek. Jól voltam, bár fájt, húzódott itt-ott, tudtam futni, nem volt gond.

Számomra mindig érdekes dolog, ami 30 felett zajlik, az a sok-sok gyalogló ember. Míg az elején tömegek húztak el mellettem, most én kocogtam el sokak mellett. Mondjuk én sem voltam nagyon felkészült, de tudtam futni. És itt valami irdatlan arányban gyalogoltak már... Aztán kicsit feldobott, amikor végre másodszor is megszabadultam a Budai- majd lassacskán a Pesti rakparttól is, itt beljebb kevésbé volt meleg, mozgott a levegő. Csak én fáradtam. Azt hiszem, most 36-nál jött el az a pont, amikortól már kevéssé volt őszinte a mosoly :), amikor már nagyon fáradtam, és nagyon vártam a végét. Szépen türelmesen felkocogtam a Nyugati téri felüljáróra, néztem az autósokat hosszú tömött sorokban, aztán Monspart Saci "néni" már megint a legjobb helyeken buzdított. :) Aztán leértem a felüljáróról, jött Edzésonline-os Kán, aki kocogott velem egy km-t. A legjobbkor, mert valami megfájdult a forgómnál, és bele kellett gyalogolnom. Jófej volt, felajánlott pár dolgot a befutócsomagjából frissítésként, de nem kellett már semmi. De legalább lekötötte a figyelmemet és ez nagyon jó volt. Jókor volt jó helyen. Neki is köszönöm. Aztán talán 100-150 m után bele tudtam kocogni újra, innen komoly gond nem volt. 39-nél Kán visszafordult eftomiért én meg döcögtem tovább kitartóan. Már nem frissítettem, és csak akkor örültem nagyon, amikor megláttam Orbitalt elsuhanni mellettem, hihetetlen energiával!! Szép volt! Viszont a Hősök terén kiábrándítóak voltak a dobosok, akik nem igazán doboltak, pedig itt milyen jól jött volna még egy kis adrenalin. Így aztán a ligetben még a 42-es tábla előtt is sétáltam kicsit, de aztán csak-csak beértem a célba 3:56:10-es idővel.

Itt Tapír személyesen akasztotta a nyakamba az érmet, ez külön jólesett, aztán valaki azt mondta, hogy maraton ide vagy oda, nem is látszok fáradtnak. Azért az voltam ám :) Még a célzónában váltottam pár szót néhány ismerőssel, jó volt látni mindenkit. Előttem persze Hgabo is célba ért, utánunk kis idővel a 30-ast futó ismerősünk is. Megküzdött a távval keményen.

Most ugyan fáradt vagyok, de érdekes módon motivált. Versenyem igazából még a Női Futógála lesz, aztán lassan kis pihi, de jó lenne valahol futni tavasszal egy maratont megint és most már megint egy kicsit gyorsabban (nem, nem 3:30..., főleg nem mindenáron).