Ja, nem futottam ám, csak olyan jól hangzik, azt' gondoltam ellövöm ezt az ötletes címet :-)

Sőt, ma újabb hullámvölgyet sikerült elővakarnom, hogyaszondjahogy: én nem bírok el semmit, és fáj a lábam, és fúj a szél, és lehet, hogy ki is kéne dobálnom a futócuccomat egyesével. Nyirm-nyirm.
Azért nem csak lógtam ma a szél miatt, mert a sípcsontom is fájt. Ami azért is misztikus, mert a szombati hosszún minden rendben volt, lassan mentünk, nem hajtottam túl magam, tegnap pihentem, akkor nem fájt, minden OK volt, de reggelre mindkét lábam keményen elkezdett fájni. A sípcsontom. De mint állat.
Jól le is mondtam a futást, jegeltem a jobbat, majd mikor a szél múlt, a lábfájásom is tovaszállt. Mindkét lábamból. Azok a lábaim, amivel hazaúton lépésre fájt, most nyomásra sem érzékenyek.

Szóval érdekes. A rosszabb az, hogy most a függés is jelentkezik, szabályos elvonási tüneteim vannak. Pl. tudom, hogyha holnap a 3 órás félévzáró értekezlet előtt nem mehetek ki legalább egy félórát kocogni, nem fogom bírni végigülni higgadtan. Úgyhogy mindjárt futócucc be, és holnap lenyomok egy Szentes gimi-TESCO oda-visszát. :-)

A múlt heti szenvedések után a héten már le tudtam tenni valami komolyabbat az asztalra, és most tökúgy érzem, hogy baromira sinen van a felkészülésem. (csak tudnám mire készülök ilyen vadul???)

Hétfőn egy laza 9 km várt Bi-vel, jólesően, kocogósan, beszélgetősen.

A keddi futást még ma is emlegették a srácok, hogy nem volt könnyű kiheverniük. Haha. Azért ők ezt bármikor, talán annyi, amit Robi is mondott, hogy egyszerűen arra készültek, hogy én is ott vagyok az mindig laza. Most meg annál egy fokkal erősebb volt. Még mindig nem tudom honnan jött az erő, de bízom benne, hogy a fantasztikusan jól :) felépített edzésprogramom eredménye :)))

Csütörtökön ismét Bi-vel lazáztam, bár ekkor már keményen hideg volt. Senkinek nem esett jól ez a tél így télen, hiába, elkényeztetett minket a rendkívüli tavasz. Persze most is csak elindulni volt nehéz, szinte észrevétlenül lett 12-13 kili a tervezett 10 helyett.

Aztán tegnap lemásztam a konditerembe, mert rövidnadrágos, izzadós, iramjátékos futásra vágytam, és a futások egyetlen fajtája az, amit én futópadon meg bírok csinálni. Továbbra is az az elvem, hogy kinn fussunk, mert a szabadban jó, de tavaly rájöttem, hogy észrevétlenül tudok +1 futást beiktatni az edzéstervembe, ha lemegyek kondizni, mert akkor úgyis a futópadon kötök ki. Most persze célirányosan indultam, 1,2km-n át bemelegítettem 6 percesben, majd megnyomtam a 12-es gombot, és... És megállt a gép.
Újraindítottam, újrapróbálkoztam, ezúttal működött, így futottam 12×200m gyors/200 lazát 12-12,5-13-13,5-14-14,5km/h-s sebességen. Illetve a 14-es már baromi gyorsnak tűnt, és ezen a ponton már nem tudtam felhőtelnül fixírozni a felhozatalt, néha koncentrálnom kellett, le ne repüljek a gépről. Így aztán 14-esből csináltam 3 db-ot, a 14,5-et csak egyszer, kipróbálás szintjén, de jól ment, legközelebb bátrabb leszek :)
Aztán egy kis mosakodás meg pólócsere után kicsit átmozgattam magam felsőtestileg is, jó volt az is a lelkemnek. (nem beszélve arról, hogy így kényelmesebben lehet nézelődni, mint futás közben, na ;)

Ma meg a srácokkal mentünk Újszentivánra, Zoli laktanyáját tekintettük meg. Útközben beugrottunk HGabóékhoz teázni egyet, de Bi nem akart megállni, így szétszakadt a csapat. Még a laktanyánál összefutottunk, volt egy kósza próbálkozás a csapategyesítésre, de sikertelenül. Így Zolival futottunk, most is kocogósan, jólesően. Az időjárás érdekes volt, egyrészről hideg volt, mint állat, fújt valami déli-délnyugati szél, ami nem kifejezetten esett jól, aztán borult volt az ég, néha átsejlett a nap, végül elkezdett szakadni a hó (ilyen kis szemekben), miközben kisütött a nap. A végére elfáradtam (végülis egy héten közel 70km, nekem már teljesítmény), meg egyre gyakrabban vizionáltam magam elé a kád forró vizet, meg a betervezett forró csokit! :-)

A jövő hetet kicsit még át kéne gondolni, mert kedd-szerdán nem tudok futni, a maradék 5 napra meg ebben az időben nem biztos, hogy kell 5 futás. Úgyhogy még végiggondolom, hogy fér bele a jövő hétbe kb. 65km, egy tempós meg valami fartlek jellegű edzés, egy hosszú, meg egy regeneráló, meg egy féléves értekezlet meg egy halom dolgozat és beadandó HF javítás. :-)

Avagy: "Ami neked stresszoldó futás, az nekünk élet-halál harc" ;-) - copyright by Robi.

Kicsit kedvtelenül telefonálgattam a buszról Zolinak, meg V42-nek. Aztán megegyeztünk egy kompromisszumos háromnegyed 7-es kavicsos találkában, de valahogy nem éreztem az erőt és a lelkesedést. Még mindig érzem a megfázás utó(?)hatásait, bár már csak az orromat fújkodom, lázam hálisten, meg rossz közérzetem nincs, meg nem is volt, csak már úúúgy unom. Meg éreztem, hogy úgy futnék már egy jót, de a talpam meg a lábfejem között liftező fájdalom se múlik. :-( Ráadásul indulásra az eső is elkezdett csöpögni.

Valszeg kiszállok a TESCO-nál (oda-vissza 5km), vagy legkésőbb a PLUS-nál (oda-vissza 10km) nyitottam a srácoknál. Igazából úgy éreztem, le se kellett volna jönnöm...
Aztán elindultunk, én meg próbáltm tartani V42 laza tempóját. Olyan 5:10-20 közé terveztem, akárcsak a legutóbbi tempósabb futásomkor, csak nem tudtam meddig bírom el.
Az hamar látszott, hogy az esőből nem lesz semmi, és a József Attila úti kereszteződésnél meg én kerültem előre: Anita, nagyon nyomod! - szólt V42. Próbálkozom, na, úccse megy ez sokáig. Meg amúgy sincs időm pihenéssel kiizzadni betegséget, majd így - teszem hozzá, persze Don't try this at home...
Csöndben nyomom a kiliket, elérjük a zöld hullámot, ami máskor sose sikerül. A szentesi adó hullámhosszán ezúttal a sportcsatorna működik Zoli kommentálásában, avagy hogyan verette össze magát valami nemtommilyen kickboxversenyen egy nála 50 kilóval nehezebb csávóval. :-) Nem is ő lenne, ha kihagyta volna, de legalább elérte a feleségénél, hogy rájöjjön, a futás kevéssé veszélyes sport :-)
Nekem közben jól megy a futás. Először a PLUSnál döbbenek le igazán, a múltkori 25:50-es időhöz képest most 24:45 (5km). B*** ez 5-ön belüli tempó. Nem baj, majd lassan elfogy az erő, gondolom. Biztos a sárga kendő miatt!! - mondja Zoli. Abban van az erő. Mint a bringásoknál.
Megyünk tovább, a Horgosi úton elhangzik a tételmondat, Robitól. Persze tudom, hogy túlzás, de azért jólesik, és ekkor már kezdek valóban lazulni. Megjelenik P. Zoli a kutyájával, akivel már találkoztunk pár helyi versenyen, legutóbb Makón futottunk együtt egy darabon.
Még 9 kilinél is pontosan 45 perc az idő, itt iszunk pár kortyot, aztán uzsgyi tovább. A Tisza-partra leérve már érzem, hogy ebből nagy idő lesz. Még akkor is, ha V42-ék már 50 m-rel előttem haladnak, de ekkor már biztos vagyok benne, hogy ma miattam nem kell 5-ön kívüli átlagot mennie. :-) Nem leszünk mínuszban :-))
A Novotelnél szétválunk, innen úgy gondolom, már csak négykézláb van út haza, de nem, a maradék kb. 2,2 km is megvan kerek 11 perc alatt. Ezen a szakaszon eszembe jut, amit V42 is mondott, hogy rég futottam már ilyen tempót ilyen távon. Igen, hisz az őszi női futógálán alig bírtam az ötperces iramot, de igazából a nyári futásaim sem igazán voltak ilyen tempósak. Pedig most még csak az alapozási szakaszban vagyok.

Persze tudatos az is, hogy ez egyedül nem menne. Egyedül nem küzdenék végig egy depis napon 14 kilit 1:09:10 alatt. Közel versenytempóban. Jólesően, vigyorogva, és egy nagy halom optimizmussal felvértezve. Úgyhogy ezúttal is: köszönöm, srácok!! :-)

Hát, ez egy ilyen hét volt. Dolgozós, megfázós, szétcsúszós, kevés futós. És nem jó.

De az még ok, hogy megfázik az ember, és kihagy egy futást. Azt gondoltam, hogy milyen jó, majd már mindjárt vége, de nem és nem múlik ez a szutyok megfázás, mert nincs időm, lehetőségem kipihenni.
Az mondjuk érdekes volt, hogy fizikailag nem hiányzott a futás, meg úgy egyáltalán sem, mert volt mivel lekötnöm magam helyette, azonban így hét végére épp azok az élmények hiányoztak, amit a futás ad (höhö, méghogy nem kábítószer :), meg az a lelki megnyugvás, ami közben ér. Úgyhogy most így megint ráébredtem, hogy nekem igenis nagyon sokat ad a futsá, és ha nem volna, talán már kezeltethetném magam.
Mindenesetre ma már végre döcögtem kicsit, kikocogtam a világvége 40-be, Gabóhoz, és vittem neki pár adag képet pendrive-on, beszélgettem vele pár szót meg vissza. Azt nem tudom, fizikailag használt-e ez a futás, fejben azért jólesett. Csak olyan kis gyöngécske voltam, meg kevés, mint mackósajtban a brummogás.

Az egyetlen gondom most, hogy így még mindig félig dáthásan (legalább már a torkom nem fáj!!), nem igazán látom, hogyan fogok jövő héten 5-öt futni, és összesen 60+ kilit, tempós futásokat, de hát ma már nem megyek semerre, próbálok pihenkélni, holnap rövid napom lesz, talán lassan jobban leszek. Csak most megint elszállt kicsit a motivációm, főleg, hogy harangozzák be a telet, úgyhogy nemtom. Minek is nekem 1:40-es félmaraton??? :)))

Lement a január első két hetes keményebb ciklusa, jöhet a pihihét, meg az értékelés.

Hm. Vegyes érzéseim vannak. Egyrészt ez a tavasz annyi erőt, energiát adott, hogy jól ment a két hét. Mindkét héten kicsit 60km felett (szemben az eredeti 52-55-ös tervekkel, khm), mindkét hétvégén 30 körüli távval, mellesleg most szombaton hegyen.
Viszont már megint eljutottam a határig. Múlt kedd-szerda magasságában megint megijedtem egy pillanatra, újabb futósérüléssel bővítvén repertoáromat. De a jó hír, hogy a "kezelés" módját is azonnal kitaláltam. Na jó, a gyógynövényes kenőccsel való kenegetés + jegelés nem nagy ötlet, de akkor is, na. A csütörtöki gyógyfutás óta minden teljesen OK. Még a hétvégi hegyi 30-as ellenére is. Szóval élvezem, hogy dúl bennem az energia, a lelkesedés meg a motiváció!! :)

De most pihihét. Érdekes, hogy ezeket is bírom szeretni, és tudom becsülni. Mert hiába tök klassz dolog véginyomni két hetet, ezer kiló adrenalinnal, ezek után olyan jó kicsit megpihenni, és hagyni regenerálódni a szervezetet!!! Mellesleg a héten félévzárás (ugye, kollégák? :) van stressz bőven, meg teljesítménykényszer, a futásost e szempontból is jobb pihentetni!

Úgyhogy ennek fényében és szellemében kihasználtam a hét egyetlen napját, amikor még világosban értem haza, felcsörögtem Bi-t, és kimentünk a töltésre kocorászni. Kellemes, csacsogós 6 percesben, friss levegőn, csendben, nyugalomban! Szuper volt!!
Holnap Zoli jön (szerdén az internet-ügyelet, csütörtökön meg az osztályozó konferenciák :/). Úgyhogy kitartás!!

December óta terveztünk egy hegyi csapatedzést, hisz itt az alapozás, mindenki újra rendszeresen futogat, és ilyenkor uborkaszezon van a versenyszezonban. És az a tavalyi első Recsk-Gyöngyös szép emlékeket ébreszetett. A szervezéssel végül sokat kavartunk, mire minden a helyére került (azt sajnáltam csak nagyon, hogy a többszörösösen megváltozott feltételek mellett Farkas végül nem tudott velünk tartani, pedig nagy-nagy szeretettel láttuk volna. Én azonban remélem, hogy lesz még alkalom arra, hogy az eredeti terveink szerint a Bükki Hegyimaraton "hurok részét" is lefussuk egyszer közösen immár Farkassal kiegészülve)

Reggel brutálisan korán -fél 6 körül- kezdte el V42 összeszedni a társaságot Szegeden, 6-kor már az autópályán süvítettünk. A 7 személyes kocsi tele volt, ebből 5-en futottunk, sérült társunk Zoli, és felesége Anikó autós kísérettel, nagy odafigyeléssel és sok-sok jó szóval támogatta a csapatot. Útközben megálltunk Pesten, Gyaloggalopp múlt héten itthagyott cuccait kézbesítettük. A kocsiban a hangulat a szokásos volt. Hol a "szentesi adó" szórta az adást, de egyéb érdekes dolgokat is kikreatívkodtunk, pl. hogy venni kéne egy kiselejtezett villamost (ki másnak lenne ekkora ötlete, ha nem V42-nek?? :), és ezt Hgaboék új házának hatalmas kertjében helyeznénk el. Már-már láttuk magunk előtt a gyerekeit, amint mennek hozzá: "apa, kimehetünk játszani a villamosra?"

Azért volt futás is, végülis azért mentünk. A 612. és egyúttal végleges verzió szerint Felsőtárkány széléről indultunk, és Lillafüredig futottunk, illetve itt tőlem a többes szám csalóka, mert én Hollóstetőn a bükkszentkereszti elágazásnál szálltam ki, illetve be a kocsiba. Ez előre tervezett volt, mert nekem kb. 30 km-ig nem fáj a futás, és egyébként is azt gondoltam ki eredetileg, hogy januárban a Yours Truly 25-öse lesz a leghosszabb távom, és már múlt héten is "becsúszott" egy 32-es. Ez meg így mára 29 km lett - nekem, a srácoknak meg 36-38.

De valahogy úgy nehezen indultunk el. Fújt a szél, nem tudtuk eldönteni, hogy kell a dzseki vagy nem, még egy utolsó Ben-Gay, még egy korty meleg tea, jaj még egy csapatkép, de 10 órakor aztán nekivágtunk. Emelkedővel kezdődött, úgy jó 10 kilin át. Nem voltak ezek veszélyes emelkedők, meg igazából szemernyit sem akartam nyavalyogni, ha már sikerült lebelszélnem a srácokat a Gyöngyös-Mátraháza-Kékes-Galyatető utacskáról, ami úgy 1000 m szinttel szórakoztatott volna, ez meg úgy annak a fele, ha volt. Mindenesetre már 0:02 perckor sem volt együtt a csapat, de mindegy, menjenek a srácok gyorsan, ha nekik az jó, mi Bi-vel már jól összeszokott páros vagyunk: csapatedzéseken, versenyeken sokat futottunk már együtt, és ugye múlt héten Makóról is együtt szaladtunk haza. Szumma-szummárum, úgy éreztem, be vannak állva a lábaim. Úgy 6:30-ban döcögtünk, de azért szépen fogytak a km-ek, csak már úúúgy vártam volna a lejtőket :) Mi csöndben haladtunk, még a szentesi adónak se volt térereje, csak úgy egy-egy mondattal törtük meg a csendet, de tök úgy éreztem, hogy azzal az egy-egy mondattal mindig többet mondtunk. Zoliék lelkesen jöttek mellettünk, próbálva összesakkozni, hogy minket, és az előttünk egyre nagyobb távolságra lévő V42-Hgabo-Robi triót is frissítsék. Ez nyilván egyre nehezebben ment nekik...
De 10-nél még OK volt a helyzet, főleg, hogy addig 18-nál többször nem merült fel bennem, hogy bele kéne gyalogolni. De nem gyalogoltunk. A táj szuper volt!! Anikó fényképezett ugyan nekem, de arra mindenképp jó volt a lassú tempó, hogy láttam kifelé. Még azt a 4 hatalmas állatot is, amely az erdőben zúgott el egy olyan részen, ahol simán le is jöhettek volna. Brrr. Messze is voltak, meg nem is vagyok nagy biológus, de vagy vaddisznók voltak, vagy muflonok, vagy mammutok. Én leginkább ez utóbbira tippeltem. :) 10k után jöttek az egyre lankásabb, meg lejtős szakaszok, szépen mi is belendültünk, tovább- és egyre gyorsabban fogytak a kilik. Közben kisütött néha a nap, és imádtam a sokak által szidott januári tavaszt, mert mennyivel jobb volt így, mintha hóban és metsző szélben futottunk volna. Szél az így is volt, de gyakran hátulról. (nem véletlenül futottunk mi nyugatról keletre, de azért furcsa volt mikor nemegyszer így is szembe kapott el)
20km után még tovább gyorsultunk, igaz itt is főképp lejtett, de az emelkedősebb szakaszokon is egész könnyen vittek a lábaink. Sőt, még olyan pillanat is volt, amikor felmerült, hogy végigfutom én is Lillafüredig. Aztán persze elmúlt, az utolsó szakaszon éreztem az izmaim fáradását, és egyébként is, csak jó élményekkel akartam kiszállni. Így aztán 29 km megtétele után beültem a jóóó meleg kocsiba, és mentem Zoliékkal.
Kiderült, hogy sikerült olyan lassúnak lennem, hogy Hgabo-V42-Robi trió majdnem akkor ért le Lillafüredre, mire én fel Hollóstetőre, és V42 meg Robi úgy döntöttek, tovább szaladnak, mert olyan kis virgoncnak érzik magukat. Így lett nekik 38 a 36-ból.
Aztán összeszedtük őket, visszamntünk Bi-ért, aki a végén egyedül futva is teljesítette a 36km-t, nemhiába, ő nagy küzdő. Nagyon tisztelem. Aztán gyors öltözködés és indulás haza.

A hazaúton már kicsit jobban el voltunk pilledve, de azért a hangulat nem hagyott jelentősen alább, jókat beszélgettünk, sztorizgattunk, tervezgettünk. Hosszú még az év és sok kaland vár :)
Köszönöm a csapattagoknak a mai részvételt, Bi-nek a társaságot, Zoliéknak az autós kíséretet, V42-nek pedig az utazást!!!

avagy miért is kell gyógyfutást csinálni "kemény" héten?

Hátszóval. Az a nehézsége annak, ha magamnak gyártok edzéstervet, hogy nem bírom belőni, mit bírok el. De talán ez a sok "kis hiba", amit vétek évről évre hozzásegít egyszer, hogy sikerüljön...
A hétvégi hosszú után a hétfő valami brutál volt. Betonkemény izmokkal indultam 6:20-30 tempóban, és nem volt komfortos. Azért úgy 4 km-re kezdtem lazulni, és az utolsó szakaszon már határozottan jól esett az a 4×2 villanyoszlop "gyors".
És nem ez volt az egyetlen gondom. Hanem az, hogy újabban fájogat a talpam. Vagyis már úgy egy jó ideje, aztán ez a 30-as annak se tett sok jót, puha terep ide vagy oda.

Mindezekkel együtt tehát voltak fenntartásaim a keddre tervezett "normál tempójú" 14 kilis körtől. A normál tempót én 5:20-5:40 közé kívántam belőni, és ehhez segítséget is kaptam, ha nem is telefonosat, de csapatosat. És annál nincs is jobb :) Aztán a max 5:20 helyett 5:10-ben mentünk az első 5 kilin, de V42 így is fázott. Nekem jól ment ez a tempó, élveztem meg minden, de V42, aki a mi startunkra már leizzadt, nagyon fázott, ezért neki ez lassú volt, amúgymeg kevés is. Így került szóba, hogy rakjunk bele egy pluszos kunkort. Ennek nem tudtam szívből örülni, mert ha én 14 kili tempóra készülök fejben, akkor az 14, és nem 17. Lazán esetleg, de én amolyan előre tervezős vagyok, és nem szeretek a tervtől nagyon eltérni. Aztán az mentett meg, hogy Gabó is várt volna elvileg a hídnál, így nem fért bele időbe sem.
Végül kicsi lassulással 5:17 átlag lett a vége, de hazafelé már éreztem, hogy nagyon csapkodom a lábam a betonhoz, és iszonyúan fáj a lábfejem. Itthon egy "csinos" kis piros dudor volt rajta (szerintem ahogy kompenzáltam a sarkam miatt inkább felfelé húztam a lábam, és amiatt. Vagy a gyors tempó...), olyan 2 Ft-os méretű, ami reggelre 20 Ft-ossá duzzadt (pedig isten bizony nem mondtam neki, hogy apád-anyád idejöjjön :/), és jég ide vagy oda nem kevéssé fájt.

Suliba is csak a legkényelmesebb exfutócipőmben ballagtam be, viszont estére lényegesen elhalványodott bumszli, így elkezdtem reménykedni, hogy lesz itt még futás ma. Azért tegnap még pihi, meg jég, mára minden OK.
Zolival kapva-kaptunk egymáson, hogy mi ma minden kötelezettség nélküli gyógyfutást rendezünk. Én még filóztam rajta, hogy eredeti terv szerint beleteszem a fartlek szakaszokat is, de csak ha jólesik. A csapatösszeszervezkedés nem ment könnyen, 5-en 8-féle igénnyel... Kerestük a közös nevezőt, de én valahol elvesztem az információk dzsungelében. Mindenesetre Zolival találkoztunk 7-kor a kavicsnál... Amikor is megjelent Robi. Pedig nem is szóltunk neki :) Nanemááár, mondja Zoli, jelezvén, hogy úgy örülne a közös futásnak, de Robinak az túl tötymörgős volna. Aztán kiderült, Robi mást tervez, de azért útbaejti a ligetet. Azért jó volt látni :)
Így hát Zolival kocogunk a liget felé. Itt sérült le tavaly a sarkam, mondja, majd 700 m-rel később: itt meg egy hete a bokám. Zoli emléktúra rulez. Remélem, jövő januárban végre nem sérül le. 1. kili 6:59. Kiérünk a ligetbe, én élvezem a beszélgetést, mindkettőnk lába honorálja az óvatoskodást. Jó. Fussunk 5 kört!! :) És nosza. Ekkor még nem tudtuk, hogy legalább 4-szer döntjük még meg a liget-kör rekordjainkat. Mínuszban :) Első kör, 7:12. PW. Ekkor még nem tudjuk, hogy belerohantunk. Pedig mindig így szoktam :) Következő: 7:20. Újabb PW. Ekkor megérkezik Gabó 4:30-as ezrekkel rohan, nehogy elkéssen, kicsit aggódok érte, de szerencsére nem kell mesterségesen lélegeztetni. Nem sejti még, hogy edzésének kemény szakasza következik most. Bátran beszáll hozzánk 3 körre. Be is lassít minket az istenadta, hát nem 7:22 a következő kör?? :) PW. Szegénynek nehezére esik a tempó, így a 4. kör 7:26. Újabb PW. A végén már nagyon nyűglődünk, de így is 7:18. Közben fel-felrémlenek a jóó kis tavaly tavaszi 3:45-4:15 körüli ezrek. Hja, mikor még nem voltunk ilyen hikomatok ;)
Gabó már alig várja, hogy szabaduljon, végre újra 5 perc körüli ezrekkel rohanhasson, de még feltűnik a homályban Robi, aki a múlt heti gyomorproblémáiból VISSZATÉRT, akárcsak a Terminátor. :) Gabó kapva-kap az alkalmon elhúz Robival, mi meg Zolival andalgunk haza. Kellemes az idő, és mondanám, hogy jó a levegő, de nem, az Új-hídon sajnos nem az.
Zoli hamarabb lekanyarodik, örül a visszatérős 10 km-ének, és hogy teljesen rendben volt a lába, én még beleszaladok 3×2 villanoszlopnyi gyorsabbat, és majdnem annyi idő alatt érek vissza a 10,5km-ről, mint 2 napja a 14-ről.

Cserébe viszont nincs bumszli a lábamon, és minden valószínűség szerint a hétvégi bükki futáson is le tudok tenni az aszfaltra 28-30 kilit. Aztán majd jövő héten kipihenem jól.

És bár klassz volt ez a mai regenerációs futás, ha csak ilyet futhatnék, abba belakattanok. Remélem tehát, hogy a keddi típusú gyorsabb futásokba meg majd nem rokkanok bele. Majd igyekszek eltalálni az arany középutat. Nem könnyű.

Évek óta tervben van ez a túra. Tavaly már majdnem el is indultam rajta, de akkor egész héten esett az eső, és saras volt a töltés, nem akartam dagonyázni. Idén viszont nem kaptunk annyi esőt, mint ígértek :)

A ráhangolódás a tegnap esti vacsival kezdődött. Valahogy úgy alakult, hogy én végül bekajáltam már mire odaértem, azonban a társaság, a hangulat jó volt :)) A Future és Galopp személyiségi jogainak védelme érdekében, részleteket sajnos nem árulhatok el ;), legyen elég annyi, hogy a nem túl sok humorérzékkel megáldott pincérlány minden bizonnyal a pokolba kívánt minket :)

Délelőtt a fél 12-es busszal át Makó (akkor már azt is tudtam, Makó is túl messze van :) Annak ellenére nem változtattunk a terven, hogy V42 jelezte, iszonyú lassan megy a neveztetés. Makón sem volt jobb a helyzet, nem tudtak, és nem is akartak számlát adni egy párnak, és igazából úgy tűnt, mintha nem is lettek volna felkészülve erre az (amúgy nem túl népes) indulótáborra. Közben beért V42, arcán hatalmas mosollyal, nagyon jó volt látni, hogy sikeresen teljesítette a távot. Indulás előtt még a kezébe nyomtam a táskámat, benne a széldzsekimmel, hogy majd juttassa vissza Szegedre, és amikor mondta, hogy még beszélünk, mire rávágtam, hogy a telefonom is benne van a széldzsekimben, ám ezt nem hallotta, én meg rohantam, mert a többiek már nagyon indultak volna.

A többiek Bi-ből, egy tegnap megismert Ildi nevű lányból, és a kutyájával futó P.Zoliból álltak. Együtt indultunk, és a töltésig nagyjából együtt is mentünk, aztán P.Zoli előrement, Ildi pedig leszakadt. Mi Bi-vel nagyjából közös tempót futottunk, 6 percest, talán hajszálnyival belül.
Bár az elején szúrogatott az oldalam, de amúgy minden OK volt. Imádtam azt a fajta csendet, nyugalmat, amely ott körülvett, és ami mindannyiszor körülvesz, amikor a töltésen futok. Nem volt nagy csacsogás Bi-vel (meg is jegyezte, hogy biztos nincs térereje a "szentesi adónak" :), néha bebeszólt egy-egy humoros megjegyzést, hogy aztán a nevetéstől, újra szúrni kezdjen az oldalam :))) Amúgy mentünk, meg mendegéltünk, jólesőn. Úgy 1 óra magasságában ettünk-ittunk saját készletből, majd továbbindultunk, és a kb. 20-nál lévő ellenőrzőpontig már nem is nagyon történt semmi. Mégis jó volt. Beállítottam a fejemben a "sokáigfutok" generátort, és teljesen jól mentem, mentünk. Úgy 2 óra 3 perc környékén értünk az ellenőrzőpontra, itt volt egy jó kis 4 perces depózás, ettünk, ittunk, meg én cipőt-zoknit igazgattam, majd újra tovább. Ezúttal kutyás ismerősünkkel folytattuk az utat, aki időközben bevárt minket. Ő úgy 20-25-öknél többet nem szokott, de itt még jól ment neki, így elhúztak Bi-vel, aki rendszeresen fokozóra futja az edzéseit. Ha ő érzi a hazai pályát, akkor már haladás van. Én lemaradtam, szépen kényelmesen azért persze haladgattam. aztán 3 km-rel a Maros-Tisza összefolyástól betonozott út váltja a földutat, ami nem annyira esett jól, cserében viszont egy picit jobban haladtam. Be is értem P.Zolit, akitől Bi időközben elhúzott, egy 2-3 km-en együtt kocogtunk. Ő kezdett rohamosan fáradni, próbáltam neki segíteni egy teával, aztán valahogy mi is szétváltunk, mert amikor végre már kezdtem azt érezni, hogy a híd nincs is olyan rohadt messze, akkor picit fokoztam a tempót. A hídon és a Vizitelepig vezető utolsó km-en már egészen közepes tempóban haladtam, azon a szakaszon nagyon szokat futok, mellesleg innen nem is túl messze lakok :) Olyan 3:16 körül értem be a Vizitelepre (ha ebből levonom a 4 perc depót, épp 6-os átlag jönne ki az átalunk saccolt 32-es távra), de ekkor még elbúcsúztam Bi-től, beszéltem pár szót LótiFutival, majd mire benn előkerült az ember, aki regisztrálta a beérkezőket, már 3:20-ra jártunk a rajttól. De olyan mindegy volt.

Jó volt benn végre leülni, csak a V42 kezébe adott csomag hollétéről nem volt elképzelésem, mert előzetes megbeszélésünk ellenére nem hagyta ott a célban. Mellesleg elérni sem tudtam őt, mert ugye a telefonom benne volt a csomagban. Üüügyes :)) Az utolsó reményem az volt, hogy Zilaci továbbjött Makóról, ám róla nem volt hírünk elég sokáig. Mire megérkezett, már osztották a gulyást, amit pedig többször ígértek 20-30 perc múlvára. Az így eltelt másfél óra alatt szépen lassan megérkeztek az ismerős és ismeretlen futótársak, tökjó volt, hogy mindenkit taps fogadott!! Jó volt még beszélgetni kicsit olyanokkal, akiket amúgy ritkán látni, és megismerkedni új emberekkel.

Köszönöm mindenkinek, aki részese volt a mai napomnak. :)) 

... kutya végez...

Úgy kezdődött, hogy kitaláltam, hogy ma 12 kilit futok. Lazán. A kis naív :) Persze szóltam a srácoknak, mert együtt jobb, és Zoli meg V42 harapott rá a projektre.
Este 6-kor tali a Kavicsnál. Jön V42, fején a fejlámpa, na mondom, itt valami készül. :) Ki is találtuk jól, hogy kimegyünk az olajos útra (kevésbé szegediek kedvéért: ez az út a MOL-nak egy magánútja, amin igen gyér a forgalom, így tökjó rajta futni) Algyő felé, úgy 6 kilit, majd vissza. Hát nem egy világbajnok ötlet oda-visszát futni, viszont ebben az esetben az odaút és a visszaút megyegyezik (na, e' már a matematika :))) Tápén még minden rendben ment, kicsit futottunk csak gyorsabban, mint a komfortérzetem, de odase neki. Jókat beszélgettünk, szokás szerint tervekről meg közös futásokról, főleg, hogy ma -nem kis levélforgalom árán- leleveleztünk egy jövő szombati közös bükki futást a Bükki Hegyi maraton egy 30 km-es szakaszán. (na, mondjuk azt se akartam 30-nak, de mindegy. Alapozunk. Km-gyűjtés van...) Szóval erről folyt a csevej, na meg a kilókról. Mondjuk nem az enyéimről, azok rendben vannak, a srácok nyavalyogtak ;)) (pedig nincs okuk rá :)
Így elértünk a tápéi buszfordulóig, és felmentünk a töltésre, ami ezen a szakaszon aszfalt. Innen V42 vacillált, hogy ne a töltésen folytassuk-e, de nekem már kezdett túúúl misztikussá válni a sötét. Merhogy ott futottunk, ahol a madár se jár (csak a kutya, de ott még nem tartunk. ugye), zéró fény, meg minden, csak V42 fejlámpája, és hogy ne menjünk-e a töltésen. Leszavaztuk.
Jó, akkor még menjünk párszáz métert az olajos úton, és vissza. Röviddel a lejtő után egy építkezés lehetett, mert az autók felhordták a sarat az útra, ahol egyszercsak előbukkant 2 kutya. Még jó, hogy én csak egyet láttam, így csak utólag paráztam be nagyon. Zoli naaaagyon bátor volt, azt mondta, hogy fussunk. És futottunk, és nem jöttek utánunk. Erre mondta V42 (tök gyáván :), hogy ő biz erre nem jön vissza. Bennem felmerült, hogy ahol elmentünk egyszer ott vissza is mehetnénk, majd Zoli megküzd a fenevadakkal, de V42 csak nem akart kutyavacsora lenni. Nem is értem :) No, ha vissza nem, hát előre. Innen 1-1,5km-re van eg kereszteződés, ahonnan általában jobbra megyünk, ez vezet ki a körforgalomhoz, ahol a benzinkút van, a másik irány meg vissza Tápéra. Jelezném, hogy továbbra is a vaksötétben futottunk. Azért ha belegondolunk megvolt  misztikája. Tök sötét fölöttünk csak a hold világít, civilizáció nulla, autó is max 2 talán. Friss a levegő, kellemes a tempó, továbbra is kicsit gyorsabb csak, mint amire vágynék, bár túl gyors se lehetett, hisz a beszélőkém rendben volt. Azért lassacskán visszaértünk a városba, előtte csak vagy 2-3 helyen paráztunk a kutyáktól, ahol V42 ösztönösen mindig belegyorsított, bár egy helyütt én is megmutattam, hogy van itt még sebességfokozat. Aztán egy helyen végül becsatlakoztunk a Tápé kör közepébe, ahonnan már csak röpke 3 kili volt hazáig.
ez továbbra is jóleső beszélgetéssel telt, és mindannyian egybehangzóan állapítottuk meg, hogy ez már megint egy klassz futás volt. :))

És Hgabo iménti emilje szerint egész pontosan 13,5km.

Itt paráztam, mert az összes létező időjárás-jelentés esőt ígért.

Aztán nem esett :))) Sőt, egy hosszú+egy rövid kombinációban sem fáztam, már indulás előtt sem. Olyan igazi tavasz-elő hangulat volt (egy éve épp ugyanezt írtam az edzésnaplómba; márciusban meg, hogy még mindig szakad a hó...). Kevés autó járt az utcán, olyan csönd volt, mintha minden és mindenki arra ügyelne, hogy nehogy fölébresszük a még alvókat. Olyan kis békés, megható volt. Kikocogtam a hídig. 1,5 km, 9 perc alatt, kényelmesen, jólesően. A hídon elkezdtem egy amolyan közepes jellegű tempót futni. Átszaladtam a ligeten, majd a másik hídon vissza, el az Árvizi emlékműig. Nem egyedül voltam megszállott. Kocogtak, futottak mások is, páran sétáltak a csendes Tisza-parton. Az Árvizinél feljebb kapcsoltam egy fokozattal, innen 9:30 alatt értem vissza az Új-hídig (~2km). Visszafelé már a szél is hátba fújt, könnyen haladtam. A hídnál még megpróbáltam gyorsítani, bár óra szerint ez nem sikerült jelentősen, azért élveztem ezt a "gyorsaságot", a jóleső futást, a friss levegőt. Az utsó szakaszt, ami az elején 9 percbe telt, ezúttal 7:12 alatt tettem meg, és 41 percen belül értem vissza a Kavicshoz. Nagyon jó volt. :)
Kicsit felfrissültem, meg úgy a lelkemnek is jót tett a pénteki KO, meg a szombati kissé nehézkesebben menő futás után. Most kipihenten, frissen várom a heti többi futást. Amelyek azért nem lesznek ilyen gyorsak. Elvégre is alapozás van. Vagymi :))