...és ami mögötte és azóta van. :) Csak most, csak Önöknek :))

Nem írtam, mert most úgy nem tudok jót írni. Meg Bi amúgy is lecseszett, hogy milyen blogcím már az, hogy "céltalan év". Hát ilyen :))
Nyügi, nyirmogós korszakomat élem, bár most mintha megint látnám az alagút végét.

A múlt hét hétfői futás olyannyira jó volt, hogy aztán egész héten nem mentem ki, nehogy elrontsam az élményt :)) Illetve a lila köd felszállt, a hűvös idő meg le, meg megint azt éreztem, nem érem utól magam sose.

De hétvégén már ki akartam törni ebből, felrázni magamat, de nem tudtam eldönteni, hogy PH vagy nem-PH. Ahogy V42 lemondta, nem is voltam benne biztos, hogy akarok-e menni, és mi van, ha rossz idő lesz. Nyavaj-nyavaj :))
Ki is találtam jól, hogy ehelyett elmegyek az Ötpróbára, ám péntek éjjel elkezdett esni az eső, és csak esett, és esett szakadatlan. Cserébe fejemre húztam a takarót szombat reggel, kialudtam magam, és már majdnem lementem konditerembe a hétvégi futások helyett, mikor jött Hipertér sms-e, amelyben nagyon kedvesen felajánlotta, hogy elvisz, értem jön, hazahoz, meg minden. Nem tudtam nemet mondani :o)

Vasárnap aztán hajnalban aztán Vele és feleségével utaztam, illetve Hanival, aki Zilaci csapatának törzstagja :)) Vele beszélgettünk arról, hogy jó lenne néha együtt futni, meg még sok egyéb másról. Bajától konvojban mentünk a három hódmezővásárhelyi autóval, és egyre jobb volt a hangulat.
Pécsett a nap is kisütött, jó futásnak ígérkezett. Úgyhogy ki is találtam, hogy majd jó lazán.
Rajt előtt összefutottam Mariannal, aki hasonlókat tervezett, csak aztán elkerültük egymást.
Tervnek megfelelően kezdtem, nagyjából mentek az 5:10-ek, majd a lejtőn a 4:40-ek is, de aztán beszúrt az oldalam. Épp a lejtőn, pedig azt egészen élveztem. Ezzel párhuzamosan elkezdtek beállni a lábaim, szépen fokozatosan lassultam. Nem zavart, élveztem a kilátást, a jóidőt, csak már úgy egyre jobban vártam a végét. És az ilyen olyan izé. Épp ezért éreztem életmentőnek, mikor összefutottunk Mariannal, akivel valahogy egy volt a ritmusunk, dumáltunk (ha épp bírtunk :)), felküzdöttük magunkat a túronyi emelkedőre, ami valahogy idén hosszabb volt. A lejtő most fájt, egyre fáradtabbak voltak a lábaim, és egyre inkább a harkányi fürdőt vízionáltam magam elé :))) De azért így beszélgetve szépen fogytak a km-ek, és beértünk szépen, egyszerre. Jó volt megállni :)) Kis víz, majd nagy víz, az már a fürdőben.
Majd eredményhirdetés, hisz Zilaciék taroltak :)

Szóval jó volt, jó, de nem buzgott az adrenalin. Ennyi...

Hétfőn olyan, de olyan izomlázam volt, mint már nagyon rég. Minden lépcsőzést kétszer meggondoltam, szabályosan fájtak a lábaim :) De azért ott volt a jól-végzett-munka érzés.
Tegnap későn értem haza, és jól kinéztem, hogy ma zuhogni fog, és akkor megint alszok egy nagyot délután az elmaradt magánórám helyett, de ehelyett kisütött a nap, és csalogató tavaszhangulat volt. Így aztán rácsörögtem Robira, és elcsaltam futni :)) Ismét az újszegedi töltésre esett a választás, bár kicsit saras volt, de csöndes, madárcsicsergéses, és már tavasz-illatos!!! Aztán visszafelé még összefutottunk Nórával(?, jaj, Ő nekem akkor mindig a "babakocsis csaj" marad, évekig a ligetben edzett babakocsival, nagyon klasszul csinálta, csinálja), ő is eljött velünk egy darabon. Aztán Robi még ment egy kanyart Petőfitelepre, én meg hazajöttem. Laza 10,5 kili lett, de végre jólesett, nem fáztam, nem nyűglődtem, volt társadalmi élet, meg tavasz, szóval jó volt. Kezdek bizakodó lenni.
Előtte-utána meg leleveleztem Hanival holnapra egy lájtos fartlek-edzést a ligetbe (remélem, Zilaci-mester nem bánja, igyekszem nem elrontani a tanítványát :)), szóval most kezdem azt érezni, hogy talán újra rátalálok az ízére. Jó lenne.

Elvégre is lassan itt a Vivicitta, és a pörgős, kis helyi versenyek időszaka!!!