A szervezésről már mások leírták a véleményüket, így nem ragoznám, a lényeg, hogy megdöbbentő, hogy második évében még lejjebb sikerült jutni a szinvonal tekintetében. Nincsenek nagy elvárásaim egy futóversenynél, nem lehet mindenhol olyan terülj-terülj asztalkám, mint a Lowe Alpine-on, és belefér némi csúszás vagy egy kis adminisztrációs kavarodás, de amit itt tapasztaltunk azt nehéz lenne felül(vagyis alul)múlni.

Szerencsére a társaság kárpótolt és a futás is mondhatni jólesett. Az első körben Líviával kocogtunk kényelmesen, ami később igen jó ötletnek bizonyult, mert maradt bennem bőven erő a második körre. Az első kör végén már éreztem a bal bokámat (ez régóta problémás, bár futás közben nem szokott fájni, csak utána) és valami mittudoménmilyen izmot a combnyaknál, de reméltem, hogy nem lesz exponenciálisan rosszabb a folytatásban. A második kör eleje elég brutál volt, mert akor támadt fel nagyon a szél és ugyebár pont ott vannak a dombok....Baromi lassan, leszegett fejjel tempóztunk az emelkedőkön, dacolva az időjárás humorával. Egy darabig két bajai sporttárs "között" haladtam, egyik mögöttem kb 100méterrel, a másik előttem ötvennel. Aztán a második frissítő utáni dombon beértem az előttem haladót és onnan együtt kocogtunk sokáig. (a másikuk megelőzött a végén) Kedves fickó volt és úgy tűnt, nagyon örült, hogy akadt társasága. Az utolsó kb 5kilométeren aztán lemaradt és én bunkó módon haladtam a saját tempómban és nem törődtem vele. Meglepő módon, alig hátráltatott a sajgó tappancsom, visszagondolva belefért volna egy erőteljesebb tempóváltás az utolsó egy-két ezerre, de nem sok értelme lett volna. A célban nagyon jólesett, hogy a srácok ott vártak és örültek nekem, mert amúgy már igencsak pangás volt. Ha nem szólunk külön, akkor befutócsomagot se kapunk...Kicsit furcsállottam, hogy ott volt a chipszőnyeg és mégse tudtak egy időt mondani. Akkor minek? A végén nem bántam volna egy gyúrást, de nem úgy tűnt, mintha még lett volna rá lehetőség....
Vicces volt, hogy a célban megállás után alig tudtam elindulni. Mjoci kis híjján hahotázott a kacsázó járásomon, ami nagyon kedves volt tőle, de már megszoktam :) A kocsiban való egyórás ülés után a Moszkva téren hasonlóan izgalmas stílusban közelítettem meg a metrót(Joci további derültségére), majd a távolsági buszon töltött következő egy óra után a hazasétálás is vicces volt. Mára már egész normálisan közlekedek, de csak akkor futnék ha minimum egy medve kergetne.
Ami a futás tanulságait illeti: úgy tűnik végre megtanulok okosan hosszút futni. Ideje  Vittem magammal egy szendvicset(okulva a tavalyi frissítésből) amit 3 részletben fogyasztottam el( első kör felénél, második kör elején, második kör kétharmadánál), ettem barackot minden frissítőnél és folyamatosan kortyolgattam a vizemet. Vittem OJ féle sótablettát is, abból asszem kettőt ettem meg a második kör elején. Szépen nyugodtan, egyenletes tempóban haladtam, nem futottam el az elejét, így sehol sem kellett belegyalogolnom, és lassan bár, de végig futottam és nem purcantam ki a végére sem. Így kéne  a továbbiakban is, aztán majd idővel gyorsulni kissé.

Mindenkinek köszi a társaságot, bíztatást és Blue-nak a fuvart!