Az úgy kezdődött, hogy tavaly az osztályom megnyerte a teremdekorációs versenyt, és kaptak egy tanításmentes napot. Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy ennek örömére megnézzük a bécsi adventi vásárt. Farkasordító hideg volt, jeges szél fújt, a kolláganőmmel pedig megdöntöttük az elfagyott kézzel való térképböngészés rekordját. Ennek ellenére minden nagyon szép volt, bár az én töritanár-lelkemnek az volt a legnagyobb siker, hogy a gyerekek zokszó nélkül, önként és dalolva mentek múzeumba-hogy egy kicsit átmelegedjenek:-)

Mit hoz a sors, idén ismét remekeltek a teremdekorációval, megint nyertünk egy napot- és persze megint Bécs volt az úticél. Nem is bántam, már betéve tudom a térképet, Bécs nevezetességeit, az időjárás rosszabb nem lehet a tavalyinál... Még tartottam egy kis lelki előkészítést, miszerint a múzeumlátogatás nevű csapás elkerülhetetlen, ez ugyanis tanulmányi kirándulás címen fut, amit ők szeretnének, azt bevásárlóturizmusnak hívják, és sajnos nem az iskolában szervezik...:-)

Na, lelkes kis csapatunk el is indult csütörtök reggel, szomorú, borongós időben. Aztán ahogy haladtunk nyugat felé, jött a hó, havas eső, egyre erősödött a szél...poroszkáltunk az autópályán....Mikor megérkeztünk, rögtön tudtuk, hogy lehet rosszabb az idő a tavalyinál...mert most a jeges szél szúrós ónos esőt fújt a képünkbe. Egy zokszót nem hallottam, amikor a buszról rögtön a Természettudományi Múzeumba mentünk....Sőt, pályám csúcsának tekinthetem, hogy egy óra múlva többen megkérdezték, hogy muszáj kimenni a múzeumból????:-) Végül nagylekűen letettem a több órás városnézésről (csak egy kicsit barangoltunk a  Burgban), kiselődásokról, csak azt kötöttem a  srácok lelkére, hogy csak mértékkel fogyasszák a forralt bort....:-)Sőt, a nap végén prédikálni sem tudtam nekik...nem a sok puncs miatt, hanem mert tisztára befagyott a szám:-)

 Azért így is hangulatos volt a kivilágított Bécs, meg az adventi vásár.Mindenesetre már most elkezdek keresgélni, hogy jövőre melyik múzeumba meneküljünk majd a zima elől...:-)

Mostanában sajnos bátran állíthatom, hogy semmilyen sport nem az én műfajom, esténként örülök, ha élek, meg elviszem a fiúkat az ilyen-olyan különórákra.Még az is esemény, ha ilyenkor sétálok/sétálunk egyet-egyet. S bár-legalábbis naptárilag- már tél van, sajna a téli sportok valahogy különösen nem mennek nekem...

Gyerekkoromban persze rengeteget szánkóztunk, mert akkor még rengeteg hó volt, meg kevés autó, így esténként megtelt a szomszéd utca hatalmas dombja gyerekzsivajjal, jókedvvel.

Aztán, még mindig a múlt században, rettentő jutányosan szert tettem a boldogult Leningrádban, a Nyevszkij legjobb sportboltjában egy pár kiváló, Novgorod márkájú sífutólécre, hozzávaló topánkával.Ugyan nekem halványlila gőzöm sem volt a jó sífutóléc milyenségéről, de volt a bandában, aki tudta, mi a különbség a lesikló-, meg a futóléc között, meg tisztában volt hasonló apróságokkal...hát belevágtam. Ha jól emlékszem, 5 doboz Sopianae árán megszereztem mindent, ami egy sífutáshoz kell...

Aztán hazajöttünk és kipróbáltam...csúszott!!!De ami másnak öröm, az nekem halálfélelmet jelentett...ezzel rövid sípályafutásom le is zárult...:-(. Néha még megpróbálkoztam a lécek felcsatolásával, de  ha sikerült is, a sielés nálam annyiban merült ki, hogy Danit percenként átlagban háromszor felszedtem a földről, mert Ő azt élvezte az egészben, hogy olyan jókat lehet esni, fájdalommentesen...:-) Nem baj, Dani azóta "belenőtt " a sífutóléceimbe...a gyereklécek meg éppen jók Marcinak, tavaly vagy kétszer is előhozta, és kicsit sétált a füvön, mert annyi hó összesen nem volt egész télen, hogy síelni is lehessen:-(.

Pár éve összeszedtem a bátorságomat, és amikor a fiúk korit kaptak karácsonyra, én is kipróbáltam a dolgot, persze most előrelátó voltam, és magamnak csak béreltem a korit. Hát, eléggé korlátoltan ment, azaz a korlátot alig engedtem el:-). De nem adom fel...jó rám Dani kinőtt korija, talán idén télen újra megpróbálom:-)