Mostanában sajnos bátran állíthatom, hogy semmilyen sport nem az én műfajom, esténként örülök, ha élek, meg elviszem a fiúkat az ilyen-olyan különórákra.Még az is esemény, ha ilyenkor sétálok/sétálunk egyet-egyet. S bár-legalábbis naptárilag- már tél van, sajna a téli sportok valahogy különösen nem mennek nekem...

Gyerekkoromban persze rengeteget szánkóztunk, mert akkor még rengeteg hó volt, meg kevés autó, így esténként megtelt a szomszéd utca hatalmas dombja gyerekzsivajjal, jókedvvel.

Aztán, még mindig a múlt században, rettentő jutányosan szert tettem a boldogult Leningrádban, a Nyevszkij legjobb sportboltjában egy pár kiváló, Novgorod márkájú sífutólécre, hozzávaló topánkával.Ugyan nekem halványlila gőzöm sem volt a jó sífutóléc milyenségéről, de volt a bandában, aki tudta, mi a különbség a lesikló-, meg a futóléc között, meg tisztában volt hasonló apróságokkal...hát belevágtam. Ha jól emlékszem, 5 doboz Sopianae árán megszereztem mindent, ami egy sífutáshoz kell...

Aztán hazajöttünk és kipróbáltam...csúszott!!!De ami másnak öröm, az nekem halálfélelmet jelentett...ezzel rövid sípályafutásom le is zárult...:-(. Néha még megpróbálkoztam a lécek felcsatolásával, de  ha sikerült is, a sielés nálam annyiban merült ki, hogy Danit percenként átlagban háromszor felszedtem a földről, mert Ő azt élvezte az egészben, hogy olyan jókat lehet esni, fájdalommentesen...:-) Nem baj, Dani azóta "belenőtt " a sífutóléceimbe...a gyereklécek meg éppen jók Marcinak, tavaly vagy kétszer is előhozta, és kicsit sétált a füvön, mert annyi hó összesen nem volt egész télen, hogy síelni is lehessen:-(.

Pár éve összeszedtem a bátorságomat, és amikor a fiúk korit kaptak karácsonyra, én is kipróbáltam a dolgot, persze most előrelátó voltam, és magamnak csak béreltem a korit. Hát, eléggé korlátoltan ment, azaz a korlátot alig engedtem el:-). De nem adom fel...jó rám Dani kinőtt korija, talán idén télen újra megpróbálom:-)