Ma fél óráig vitatkoztam magammal, mire elindultam futni. -4 fok, még az orromat sem szeretem kidugni.

Kb 5 km-t terveztem mára. Elindultam kedvenc körömön, mikor kb 100 m múlva megláttam egy kóbor kutyát. Ez az én formám. Mivel van egy pár kellemetlen emlékem, visszafordultam, és csak úgy futottam amerre a lábam vitt. Nem néztem az időt, arra sem gondoltam, hogy hány km-nél tartok. Végül egy félórát kocogtam, és élveztem az első perctől az utolsóig. Úgy tűnik jót tett a tegnapi pihenő.

Útközben marha jót szórakoztam a velem szembejövő gyalogosok és biciklisek megdöbbent arcán. Vajon ilyenkor mire gondolhatnak? Szerintem komplett hülyének néznek. De már ez sem zavar.

Holnap pedig végre találkozok a többiekkel. :) Nekik üzenem, hogy egy kis meggyes sütit viszek nevezési díjként. :) :) (Feltéve, ha nem alszok el reggel...)

Hugi nagyon meglepett tegnap. Kaptam tőle ajándékba egy oklevelet, amelyen a következő áll.

"Oklevél Anita részére a 2007-es évben tanúsított kitartásáért, akaraterejének bebizonyításáért és a versenyeken való nagyszerű részvételéért. Ezennel bebizonyította, hogy készen áll a következő évben újra rajthoz állni."

Nem sok hiányzott, hogy elbőgjem magam. (Most is pityergek egy kicsit.) Nekem ez többet ér bármilyen drága ajándéknál. Mint ahogy az is, hogy anyukámmal megsütöttem életem első kalácsát, és a nagyapám másfél hónap után újra fel tudott kelni az ágyból.

Az Oklevelet pedig bekereteztetem, és mindig elolvasom, ha utálok kimenni a hidegbe, vagy elkeseredek, mikor valami nem akar úgy sikerülni ahogyan elterveztem...

Ma 3 hét után végre újra futócipőt húztam. Bár még csak néhány hónapja futok, mégis érdekes módon kialakult egyfajta függés nálam. Korábban ezt soha nem gondoltam volna. A suliban mindig utáltam futni. Most meg önként és dalolva megyek, alig várom a következő alkalmat.

Kicsit féltem a mai naptól. 3 hét kihagyás, ráadásul eddig inkább egyedül futottam (kivéve a közös edzések a pályán, de általában ott is egyedül róttam a köröket, esetleg néha Zsuzsival). 5-re beszéltünk meg találkozót új csapattársammal Árpival, valamint még vártuk egy kicsit az edzőnket Lacit, de sajnos nem ért oda. Valahogy nem akar összejönni ez a közös futás, de nem baj, hosszú még a tél.

Mára 5 km körül volt a kitűzött cél, ezt sikerült is teljesíteni belegyaloglás nélkül, aminek nagyon örülök. Előtte nem gondoltam volna, hogy meglesz, de biztosan a társaság is segített. :) Szóval köszönöm Árpi!

Most konkrétan úgy érzem magam, mint akit kicseréltek, fülig ér a szám miközben püfölöm a billentyűket, legszívesebben megölelném az egész világot. Tehát összegezve: FUTNI JÓ!