Ma kicsit hosszabb útvonalat választottam: Ágyások-IV. Olyan 10 km. A 10 km-t valamikor egy másik szakaszon futottam, annak „klasszikus táv” volt a neve. Azért hívtam így, mert az esetek túlnyomó részében itt űztem a fácánokat – jó 15 éven át. Aztán nagyot változott a világ. A 80-as évek végétől a privatizáció átszabta a határt, változtak a mezsgyék, kerítések nőttek ki ott, ahol eladdig szabadon járhattam-kelhettem. Új térképre, kényszerültem. Már megszoktam, megszerettem az új útvonalakat. De ha látok egy megközelíthetetlen vagy csak kacifántos vargabetűvel megközelíthető ismerős utat, fát, bokrot...azért elfog egy kis mélabú. Ám a természet is gondoskodik arról, ne hajthasd emberöltőkig ugyanazt a mókuskereket. Árvizek, eső okozta suvadások, a folyók magaspartjainak lassú, de biztos eróziója könnyen átírhatják a futónaplód rubrikáit...(A lenti, bezuhant akác mellett valaha sokszor elfutottam... )

Szóval, ha kijelölsz fixnek hitt mérési pontokat, egy idő után tapasztalni fogod, milyen múlandó körötted minden. Fogadd el!

Eltekintve a még mindig itt vendégeskedő sártól (és még egyszer, sártól) a futás jólesett. A kora délelőtti órákat végre már nap süti, a pacsirták énekükkel egymásra licitálnak.

Ott távol, a hegy tetején Tv-átjátszó torony van. Egyik kedvenc iránypontom.

Régebben a „Nagy zsírégető” (20 km) fordulópontja volt...Még nem foglaltam bele az új útvonalaimba.

Örülök, ha ellátok odáig ,de hamarosan fölkeresem, megérintem – és gondjaimba veszem.